Elhunyt Tiboldi Mária Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő

Életének 85. évében elhunyt Tiboldi Mária Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tiboldi Mária 1939. április 20-án született Szolnokon, gyermekkora óta Kálmán Imre zenéjének bűvöletében élt. A Színművészeti Főiskola elvégzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz került, ahol rögtön Cirkuszhercegnő főszerepébe ugorhatott be, majd premierként eljátszhatta a Csárdáskirálynő Szilviáját. A Fővárosi Operettszínház következett, majd 1966-ban külföldre szerződött, előbb a berlini Theater des Westens, 1968-tól a salzburgi Landestheater, 1972-től a bécsi Raimund Theater primadonnája volt. 1976 és 2003 között ismét a Fővárosi Operettszínház művésznője, 1994 óta örökös tagja.

 

 

Kálmán-szerepeivel bejárta az egész világot, Moszkvától Izraelig, Bécstől Amszterdamig, Berlintől Tokióig. Állandó repertoáron volt a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő és persze a Marica grófnő is. Ezeket az operetteket szerte a világban három nyelven énekelte egészen 2001-ig. Kámán Imre születésének 100. évfordulója alkalmából a német, az osztrák és a magyar televízió koprodukciójában készült Kálmán Show énekes-művezetőjeként is közreműködött. Művészbejáró című életrajzi könyve 2018-ban jelent meg.

 

 

Sokat szerepelt színpadon és tévéjátékokban is. Volt például Antónia a Mária főhadnagyban, Rosalinda A denevérben, Szilvia a Csárdáskirálynőben.

1986-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2021-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották, emellett a Robert Stolz-aranyérem és a Kálmán Imre-emlékplakett tulajdonosa. Velence díszpolgára, szülővárosa, Szolnok is kitüntette.

ATEMPO.sk
Fotó: Youtube