Kenny Rogers világhírű countryzenész emlékére

Kenny Rogers világhírű countryzenész, háromszoros Grammy-díjas énekes 1938. augusztus 21-én született Houstonban (USA).

Az ötvenes években a rockabilly műfajban, és jazztrióban is kipróbálta magát, majd a hatvanas évek vége felé vált a country autentikus előadójává. Sokáig együttesekkel énekelt, melyek közül a legnevesebb a The First Edition volt, majd annak feloszlása után megalapozta szólókarrierjét.

 

 

Legismertebb slágerei közé tartozott a The Gambler című dal, valamint az Islands in the Stream, amelyet Dolly Partonnal énekelt. A zene mellett televíziós produkciókban és filmekben is szép számmal szerepelt. Albumaiból több mint 120 millió példány kelt el világszerte.

 

 

A Grammy-díjakon kívül több alkalommal megkapta a Country Music Awards-ot és az American Music Awards-ot is. 2013-ban beiktatták a Country-hírességek Csarnokába.

81 éves korában családi körben, otthonában távozott az élők sorából 2020. március 20-án.

Roni, ATEMPO.sk