Ma ünnepli 60. születésnapját Geszti Péter EMeRTon-díjas rapper, dalszövegíró, énekes, reklámszakember.
Budapesten látta meg a napvilágot 1964. május 9-én. Néhai édesapja, Geszti Péter humorista, dramaturg és szerkesztő volt, a televíziónál és a rádióban is dolgozott. Édesanyja, Imre Márta – a 2009 novemberében megszűnt Sláger Rádióból jól ismert „Márta néni” – külkereskedőként tevékenykedett. Nővére, Márta, korán meghalt, később az ő gyermekeinek felnevelésében támogatta édesanyját.
Pályafutását gyermekszínészként kezdte. Különböző filmekben szerepelt, az ismertséget a Mézga család Aladárjának szerepével szerezte, de ő volt a Lúdas Matyi c. rajzfilmben a kis Lúdas Matyinak a hagja is. Gyermekként folyamatosan szinkronizált, és kisebb-nagyobb szerepeket játszott tévé-és mozifilmekben.
Az Arany János Gimnázium elvégzése után felsőfokú tanulmányait az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar-történelem szakán végezte, ahol 1989-ben szerzett diplomát.
Már egyetemistaként dalszövegeket írt a népszerű Első Emelet zenekar számára. Miután az együttes felbomlott, riporterkedett, műsorvezetőként és forgatókönyvíróként dolgozott. Később dalszövegeket írt Görbe Nóra, a Lord, az Azok a fiúk és a Manhattan együttes számára is. Médiakarrierjét az Ász című televíziós műsor műsorvezetőjeként kezdte 1989-ben, majd
a Rapülők (1992-1994) és a Jazz + Az (1997-1999) együttesek tagjaként sikeres zenei karriert futott be.
1992-ben a Megáll az ész műsorvezetője, 2001-ben a Gesztiméter című magyar fejlesztésű kvízshow házigazdája volt.
Békés Pál íróval és Dés László zeneszerzővel közösen megírta A dzsungel könyve című musicalt. Ebből az alkotásból 1996-ban nagy sikerű előadást állított színpadra a Pesti Színház. Az előadás dalait megszólaltató lemez aranylemez lett, a darabot szinte minden magyar színház bemutatta határon innen és túl.
2007-ben megálmodja a Nemzeti Vágta nevű országimázs fesztivált, egy nagy lovasversenyt a Hősök terére.
Nagy sikerű dalok fűződnek hozzá: 2005-ben Magyarország címmel dalt írt Oláh Ibolyának, 2011-es Eurovíziós Dalverseny magyar versenyzőjének Wolf Katinak pedig Szerelem, miért múlsz? címmel. Dolgozott többek között Rúzsa Magdi Tizenegy és Zséda Ötödik érzék című lemezén is.
A 2010-ben indult magyar X-Faktor televíziós tehetségkutató műsor első négy évadának zsűritagja.
2011-ben új zenekart alapított Gringo Sztár néven, 2016-ban GESZTI néven újabb zenei projektjét indította útjára.
2016-ban újabb musical, A Pál utcai fiúk dalszerzőjeként tűnt fel. Molnár Ferenc azonos című ifjúsági regénye alapján, Dés Lászlóval és Grecsó Krisztiánnal közösen írták a darabot, melyet azóta töretlen sikerrel játsszák Magyarország szerte és határon túl is.
Producerként köreműködött a BÚÉK (2018), az A folyékony arany (2019) és a Szia, életem! (2022) című filmek készítésében.
2023-ban újabb koncert-estet indított Váczi Eszterrel közösen, melynek címe VABADABA.
OTT JÁRTUNK: A szerelem 22 árnyalata – Geszti Péter és Váczi Eszter Komáromban (FOTÓK)
Szintén 2023-ban mutatták be a Geszti Péter dalszövegeivel készült Ezeregy Éjszaka című world musicalt, melyben szerzőtársai Tasnádi István (szövegkönyv) és Monori András (zeneszerző) voltak.
Nős, felesége Ditz Edit. Két gyermekük van, Sára Lujza és Lenke Róza.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: RTL