Lang Györgyi énekesnő, műsorvezető, színésznő, a PA-DÖ-DŐ tagja 1957. május 10-én született Szegeden. Forráskúti sváb családból származott. Szülei másfél éves korában elváltak. Mostohaapja Mécs Károly színművész volt.
1975-ben érettségizett a zuglói Radnóti Miklós Gimnáziumban. 20 évesen (1977) kezdte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A diploma megszerzése (1981) után 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt.
1988-ban Falusi Mariannal megalakították a Pa-Dö-Dő együttest, akivel A rémségek kicsiny boltja című musicalben szerepeltek elsőként együtt, majd összebarátkoztak.
Első fellépésük 1988-ban volt az Interpop fesztiválon. Egy évvel később kiadták első lemezüket Pa-Dö-Dő I. címen. 1990-ben nagy sikert aratott Kiabálj! című albumuk. A szovjet katonák kivonulásáról szóló Bye-Bye Szása című dal óriási sláger lett.
Extravagáns, nonkonformista megjelenésükre jellemző volt a nagyon rövidre nyírt, színesre festett hajviselet, bő, sportos ruházat, és szinte kivétel nélkül bakancs viselése. Laza és tarka pólóikat a kezdeti években kitűzőkkel aggatták tele.
1999-ben szórakoztató sorozatot indítottak a TV2-n, A lányok nem angyalok címmel. A Klubrádióban több éven át szerdánként délelőtt 10 és 12 óra között önálló műsort vezettek.
Színházi szerepei mellett olyan filmekben is feltűnt, mint az Eldorádó, A vipera, Ámbár tanár úr, vagy az Angyalbőrben sorozat.
Tíz nappal 66. születésnapja után, 2023. május 20-án hunyt el. Hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében hagyott itt minket.
Lang Györgyi a Pécsi Nemzeti Színház mindössze 28 éves színésznője volt, amikor diagnosztizálták nála a szklerózis multiplex betegséget. Emiatt évek óta kerekesszékkel közlekedett. 2021-ben stroke-ot kapott, beszédközpontja sérült, jobb karja lebénult.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: TV2, Urbán Tamás / Fortepan