A Zenthe Ferenc Színház gálaműsorral köszöntötte a Jászai Mari-, Zenthe- és Vastaps-díjas színművésznőt, a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagját, Vándor Évát 70. születésnapja alkalmából.
Vendégségbe érkeztek hozzá pályatársak és kollégák, úgy mint Pásztor Erzsi, Koltai Róbert, Kautzky Armand és Mihályi Győző, hogy egy-egy kötetlen beszélgetés során elevenítsék fel a legemlékezetesebb közös pillanataikat, beavassák a közönséget olyan kulisszatitkokba, amik eddig rejtve maradtak a publikum előtt.
Az estén természetesen produkció-ajándékot nyújtottak át a Zenthe Ferenc Színház művészei is, hiszen 2017 óta velük is játszik Vándor Éva olyan darabokban, mint az Augusztus Oklahomában; a Függöny fel!, avagy Mégegyszer hátulról; az Erdő; a Nem élhetek muzsikaszó nélkül; a Tanítónő; az Apácák; a Szépkilátás; a Mégegyszer, veled, ugyanitt; vagy a Warrenné mestersége.
Vándor Éva első vendége több mint pályatárs volt: mindketten Szinetár Miklós osztályában végezték el a színművészeti főiskolát, diplomavizsgájukon a Kabaré című musicalben alkottak szerelmespárt. Később is összehozta őket a közös szerelem, a színház, hiszen több mint tíz éven át játszottak jobbnál-jobb előadásokban a József Attila Színházban. A Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész Mihályi Győzővel az ünnepelt Vándor Éva és Susán Ferenc, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója beszélgetett. A gála folytatásában Vándor Éva ajándékozta meg a közönséget egy ikonikus jelenettel a Shirley Valentine című darabból.
Ezt követően vehette át Vándor Éva a Salgótarján Emlékérmet Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármesterétől, valamint dr. Dániel Zoltán alpolgármestertől.
Az est második vendége, - mint megtudhattuk - számos dologban hasonlít Vándor Évára: például mindketten elismertjei a rendszeresen Mohorán átadott Tolnay Klári-díjnak, s mindketten a Halhatatlanok Társulatának tagjai. A Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, a Kossuth-díjas Pásztor Erzsivel a beszélgetés során körbejárták azt a bizonyos pofonjelenetet A kenguru c. filmből, majd számos további szép emléket idéztek fel a színpadon.
Kautzky Armand Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész és Vándor Éva közös játékát a salgótarjáni közönség a „Függöny fel! Avagy mégegyszer, hátulról” című darabban látta évekkel ezelőtt – a gálán ezeket a szép salgótarjáni emlékeket elevenítették fel Susán Ferenc jelenlétében, aki a szóban forgó darabot rendezőként jegyezte.
A nézőtéren több, mint ötszáz ember skandálta Vándor Éva következő vendégének a nevét, akivel a művésznő olyan előadásokban, filmekben szerepelt együtt az évek, évtizedek alatt, mint a: Patika; A miniszter félrelép; Balfácánt vacsorára; Sose halunk meg; A kenguru; Mese habbal, és a Zenthe Színházban a Lovagias ügy. A Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja Koltai Róbert érkezésével a nosztalgiafaktor a tetőfokára ért, a publikum hol nevetve, hol meghatódva kísérte végig a sosem hallott történeteket.
A gálán a salgótarjáni közönség egy csokor virággal köszöntötte Vándor Évát, aki 2017-ben a közönség szavazata alapján kiérdemelte a legjobb színésznőnek járó Vastaps-díjat Violet Weston megformálásáért az Augusztus Oklahomában című fekete komédiában, majd ugyanebben az évben a Társulat titkos szavazása alapján Zenthe-emlékplakett tulajdonosa is lett.
E jeles napon, a saját születésnapi gáláján pedig T. Pataki László Emlékgyűrűt vehetett át, mely a Salgótarjánban alkotó, a színház eszméjét zászlajára tűző író, rendező nevét viseli, s amely díjat az ő özvegye, P. Kerner Edit, Madách-díjas színművész alapított. E gyűrű tulajdonosai valamennyien szívükön viselik a Zenthe Ferenc Színház sorsát, fejlődését, sokat tettek azért, hogy névadójához méltón magas színvonalon, mégis mindig a közönség akaratát is követve játsszanak a teátrumban.
A rendhagyó gálán személyesen nem tudott jelen lenni a Színművészeti Főiskola 1972-1976-os osztályának osztályfőnöke, a kétszeres Jászai Mari-díjas és Kossuth-díjas rendező, Szinetár Miklós, ám megható hangüzenettel köszöntötte a születésnapos Vándor Évát, ami igazán nagy meglepetésnek bizonyult a művésznő számára.
A nagyszabású születésnapi gálaműsoron több, mint ötven művész működött közre szívvel-lélekkel, úgy mint Pásztor Erzsi, Koltai Róbert, Kautzky Armand, Mihályi Győző, Körmendi Péter és zenekara, a Gárdonyi Géza Színház zenekara Nagy Zoltán vezetésével, a GG Tánc Eger társulata és Topolánszky Tamás koreográfus. A gálán természetesen színpadra léptek a Zenthe Ferenc Színház művészei is: Pásztor Máté, Harmath Imre, Sikó Koppány, Albert Péter, Farkas Zoltán, Pető Martin, Máté Krisztián, Szilvási Judit, Hege Veronika, Baksa Imre, Erdélyi Gábor, Litauszky Lilla, P. Kerner Edit, Németh Anna, Simon Kata, Házi Anita, Kökényessy Ági és a salgótarjáni teátrum igazgatója, Susán Ferenc is.
ATEMPO.sk
Fotó: Zenthe Ferenc Színház