Egyre népszerűbb a Gorlo Volka formáció, aki egész évben jobbnál-jobb dalokkal lát el minket (TARANTÍNÓ, A múltért, Panasz, Vonat, Fatális szeretők, Tánc). Most egy igazán különleges szöveggel megspékelt nótát tettek közzé, melyben Farkas Meli és Radnóti Miklós „dolgoztak össze”.
„Kicsit olyan skizofrén dal ez nekem, amikor a joénünk mellett ott van az ördög, a soha nem nyugvó, nem alvó, aki mindig a rosszra csábít … de persze egy csomó mást is bele tudnánk magyarázni :)” - mondta Meli, aki a szöveg mellett a dal szerzője is.
A Lucifer mögé hamarosan képi világot is varázsol a zenekar, de ennek elkészítése a járványhelyzettől függ.
Meli azt is elárulta, hogy már dolgoznak az újabb dalokon és szeretnék őket legalább demó formájában rögzíteni idén, „amiket a stúdiózásig kikupálhatunk”.
És akkor jöjjön az új dal, aminek a szövegét is érdemes figyelni.
Lucifer
Saját véréből merített az író,
a méhkas királynője lesz majd a bíró.
Én esküszöm, mielőtt elszállok,
elveszem mi enyém, de te használod.
Sűrűbb lett a levegő és táncot jár a porban,
üres járat vágányaként várni fogom honnan jő,
mire felkel a Nap, a mindent felperzselő.
A szívek helyén más lesz, amit vártok
Helyszínestül fordítja fel rátok a világot.
Ha túlélem, repülök egy új világba gyorsan,
még messzebb kerülök, hol a csillagok s Hold van.
Szép lassan felülök, Őt látom ablakomban,
Kerülöm mert kerül, Isten nem tud semmit rólam.
Minden rosszban sántikáló életében épp elég,
Hogy használja a fegyvert, amit keze épp elért.
Én akarnálak látni holtan!
Lezuhan géped ahol van!
Én akarnálak látni holtan!
Lezuhan géped ahol van!
Ez egyszer én tettem, féltettelek,
amikor élveztem, lefékeztelek
eleve értettem, értettelek,
amikor érkeztem, „megvétkeztelek”.
Eleget féltettelek, eleget fékeztelek,
eleget meneteltél mellettem céltalanok útján,
hiszen minden ember jó a maga módján.
Én a sötét oldalam rejtem el előled
hányszor kell rá kényszerülnöm,
hogy akarjak kapni belőled?
A szép szóra hevülök, eltorzul majd a képem,
úgy ér a gyönyör, közben lezuhan a gépem.
Ki tudja, mibe kerülök, egy héja-nász az éjben,
túl mélyre merülök e gondolati kéjben.
„Mélységbe hullott életem elé is
így tartja védő két kezét a kék.
S a bánat így emel fel", végre!
Én tettem, féltettelek,
amikor élveztem, lefékeztelek
eleve értettem, értettelek,
amikor érkeztem, „megvétkeztelek”.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
