KLIPPREMIER: Gilotin - Vedd már észre!

Megjelent a ímelyi Gilotin első klipje. A tavaly portálunkon is bemutatott Relatív Perspektíva lemez Vedd már észre! című dalát választották debütálásnak a srácok. „Leginkább két okból: az egyik a dal gördülékeny zenei alapja, a másik a mondanivalója - egy modern kori jelenségre akarja felhívni a figyelmet.” - árulta el Pogány Tibor basszusgitáros.

A zenét közösen írták, de a szöveg Tibor tollából származik. „Néhány évvel ezelőtt az egyik ismerősünk írt nekünk szöveget, de én nem voltam egészen megelégedve a tartalmával, így hát írtam hozzá új versét, és a refrént egy kicsit módosítottam. Így nyerte el a végső formáját.”

Ez a banda első klipje, így új tapasztalatokkal gazdagodtak a tagok. „Öszintén szólva meló jellege volt. Tudatában voltuk annak, hogy a forgatás inkább a munkéról fog szólni, mint inkább a szórakozásról. Persze a jelenetek közben jókat nevetgéltünk, de mindvégig konstruktívan álltunk hozzá. Végül is örülünk, hogy összehoztuk pontosan olyanra, amilyennek mi azt megálmodtuk.”

A videóban a tagokon kívül mások is feltűnnek. „A többi szereplő mind ismerősök, barátok. Néhányan közülük jelentkeztek a meghirdetett castingra, néhányat mi kértünk fel. Az egyik mellékszereplő biztosan sokaknak ismerős lehet, mégpedig Hangya személyében (ex Kerecsen, ex Corelosa, Acoustic Flames). A forgatás technikai részét Riedly Viktorra és Dénesre bíztunk, két nagyon ügyes és kreatív fiatal srácra.”

 

 

Milyen volt a 2015-ös év?

„Az én meglátásom szerint az idei év igen kellemes volt a zenekar számára. Márciusban Som Lajos, a Piramis legendás basszerosa keresztelte a lemezünket, júniusban a Topfesten léptünk fel, nyáron a Zorall sörolimpián csaptunk a lecsóba, majd ősszel a Rómeó Vérzik zenekarral turnéztunk Magyarországon és most elkészült az első klipünk is.” - mondta Tibor.

A zenekar több tervvel vág az új esztendőbe. „Elsősorban a Relatív Perspektíva lemezünk dalait szeretnénk megismertetni minél több hallgatóval, egy turnét is szeretnénk nyélbe ütni, majd pedig egy újabb klippel is előrukkolunk, hogy pontosan melyik dalhoz, az még maradjon titok :-)”

Ha élőben is szeretnétek hallani a dalt megtehetitek azt karácsony második napján Nagymegyeren a Big Man Pubban. „Az új évben január 8-án egy akusztikus koncertet adunk Léván és ott leszünk a már hagyományos Karvai Rockfeszten is.”

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk