Minden hír

Ingyenes The Butchers koncert Pozsonyban

Ingyenes The Butchers koncert Pozsonyban

Október 16-án The Butchers koncertre kerül sor a Rock`N`Ribs (Obchdoná 2, Pozsony) rock bárban. Az ismert blues-rock bandán kívül fellép még a pozsonyi Klons, valamint a vágkirályfiai The Loophole.

„A cél olyan zenekarok megszólítása volt, akiknek legalább egy tagja Pozsonyban tevékenykedő magyar. Így került szóba Pongó Teodor zenekara a Klons, valamint Szarka Ádám bandája a The Loophole. Nagyon örülünk, hogy mindkét zenekar elfogadta a meghívásunkat.” - mondta el portálunknak Hushegyi János a koncert egyik szervezője és egyben a The Butchers gitárosa.


Elvis Costello

Elvis Costello első budapesti koncertjére készül

Első magyarországi koncertjére készül az elmúlt négy évtized egyik legjelentősebb angol dalszerző-énekese, Elvis Costello. A 60. születésnapját néhány hete ünneplő zenész október 24-én szólóban lép fel a Művészetek Palotájában.

"Még soha nem hívtak Magyarországra, nagyszerű, hogy ismét eljuthatok egy számomra új városba. Van, hogy zenekarral, van, hogy más szólóelőadókkal közösen koncertezem, nemrég nagyzenekarral léptem fel a Hollywood Bowlban. De Budapestre csak a gitárommal, a zongorámmal és a dalaimmal érkezem" - mondta Elvis Costello.

Mint felidézte, harminc évvel ezelőtt, 1984-ben már lebonyolított egy teljes szólóturnét és akkor játszott ilyen típusú műsorokat, amikor éppen nem zenekaraival, az Attractionsszel vagy az Impostersszel játszott. 1985-ben szólóban adta elő a Live Aid-koncerten a Beatles All You Need Is Love című dalát.

"Óriási esemény volt, emlékszem, mielőtt kiléptem a színpadra, egy barátom vállon veregetett, és azt mondta, ne aggódj, hogy egy milliárdan néznek a tévén keresztül. Egy kicsit megnevettetett és megpróbált lelket önteni belém, mielőtt egy szál gitárral kiállok a stadion 70 ezer fős közönsége elé. Azóta volt, hogy még nagyobb közönség előtt játszottam, ugyanakkor persze felléptem sokkal kevesebb ember előtt is. A leginkább egy kis színházterem intimitása áll a legközelebb hozzám, de jól érzem magam nagy fesztiválokon is. Játszottam Glastonburyben is szólóműsorral. Annak tisztasága, hogy egyedül játszol, nagyon hatásos tud lenni egy nagy tömeg számára is" - fejtette ki Costello.

Vörös Szilvia

Vörös Szilvia nyerte a nagydíjat - Marton Éva Énekverseny

Vörös Szilvia nyerte meg a szombat este zárult I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 15 ezer euróval járó nagydíját (Grand Prix).

Az első díjat a román Alexandru Aghenie kapta, második az ukrán Tetyana Zsuravel lett, a harmadik helyen a lengyel Marcelina Beucher végzett. A közönségdíjat Tetyana Zsuravel vehette át a Zeneakadámia nagytermében megrendezett döntőn.

A fináléba jutott 11 énekes mindegyike 2 áriát adott elő a Medveczky Ádám vezényelte MÁV Szimfonikusok kíséretével. A zsűri ezután hozta meg döntését, majd át is adták a díjakat, a különdíjak kivételével, melyeket a vasárnap esti gálakoncerten vehetnek át az énekesek a Magyar Állami Operaházban.

Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Zeneakadémia professzor emeritája beszédében köszönetet mondott a verseny szervezőinek, a fiatal énekeseknek, a zsűrinek és a közönségnek. Kiemelte a Zeneakadémia előző és mostani rektorának munkáját a verseny létrejöttében: "Batta András még a bölcsőnél állt, Vigh Andrea már az újszülöttet ápolta" – fogalmazott.

A legendás drámai szoprán szerint a versenyek óriási szerepet játszanak egy fiatal művész életében. "Muszáj versenyeknek lenniük, hiszen a konkurencia az egyik legfontosabb előre hajtó erő a művészi pályán, különösen az előadóművészetben" – mondta.

Vigh Andrea rektor köszöntőjében arról szólt, hogy a liszti szellemiséget őrző, 139 éves intézmény méltó helyszíne volt az énekversenynek, melyen minden induló nyert, függetlenül attól, hogy nyert-e díjat. Batta András egykori rektor, kormánybiztos azt emelte ki: most, az épület átfogó felújítása után jöhetett el a történelmi pillanat a Zeneakadémia első nagyszabású nemzetközi zenei versenyének megrendezésére.

A díjak átadásával együtt csaknem 5 órán át tartó döntőn az énekesek két fordulóban adtak elő 1-1 áriát a zsűri és a közönség előtt, emellett minden énekes kisfilmmel is bemutatkozott a nézőknek. Az esten két neves operaénekes-díszvendég, a spanyol Juan Pons és a dél-koreai Samuel Youn is feltűnt.

A nagydíjat elhozó Vörös Szilvia az első fordulóban Mozart Titus kegyelme, a másodikan Donizetti A kegyencnő című operájából énekelt egy-egy áriát. Az 1988-ban született énekes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Marton Éva osztályába járt, 2013-ban diplomázott opera szakon. Már tanulóévei alatt fellépett alt szólistaként Budapest nagy koncerttermeiben, részt vett Marton Éva, Meláth Andrea, Leonardo de Lisi, Alberto Gazale és Nicholas Clapton kurzusain. A fődíj mellett számos különdíjban is részesült: felléphet a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Művészetek Palotája idei és az MR Zenei Együttesek 2015/2016-os évadában, míg a Pécsi Nemzeti Színház a műsorán szereplő operák valamelyikében, a Savaria Szimfonikus Zenekar pedig az Iseumi estek operaelőadásaiban számít rá.

A 12 ezer euróval járó első díjat elnyerő Alexandru Aghenie Gounod Faustjából és Verdi A trubadúrjából énekelt a döntőn. A román bariton 1985-ben született, 2004-től a brassói zeneakadémián tanult, majd 2010-ben a bukaresti Nemzeti Zeneakadémián diplomázott. Számos énekversenyen nyert már díjat, köztük Bukarestben és Manfredoniában (Olaszország).

A 9 ezer euró pénzjutalommal járó második díjat, valamint az 500 ezer forinttal és egy Zsolnay-alkotással kiegészített közönségdíjat elnyerő ukrán Tetyana Zsuravel Delibes Lakmé és Verdi Rigoletto című operájának egy-egy áriáját adta elő a döntőn. Az 1984-ben született szoprán először zongoraszakon végzett, majd a kijevi Csajkovszkij Zeneakadémián folytatta tanulmányait, ahol 2013-ban diplomázott. 2012 óta a Kijevi Férfikar szólistája, 40 férfi mellett egyetlen nőként - mesélte bemutatkozó filmjében.

A 6 ezer eurós jutalommal járó harmadik díjat megszerző Marcelina Beucher Mozart Figaro házassága című operájából és Johann Strauss A denevér című operettjéből énekelt. Az 1986-ban született lengyel szoprán a wroclawi Karol Lipinski Zeneakadémián tanult édesanyja, Maria Czechowska-Królicka osztályában, majd 2012-ben Rigában folytatta tanulmányait, 2013 óta pedig a Wroclawi Zeneakadémia doktorandusz hallgatója.

A Marton Éva elnökletével felálló zsűri tagja Jelena Obrazcova világhírű mezzoszoprán, Vittorio Terranova tenor, a Tagliavini verseny művészeti igazgatója, Sabino Lenoci, a rangos l'opera magazin igazgatója, a Sarzana operafesztivál művészeti vezetője, Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Pal C. Moe producer, a Bajor Állami Operaház és a Glyndebourne Fesztivál casting menedzsere, Peter Mario Katona, a londoni Királyi Operaház casting igazgatója, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Kocsár Balázs karmester voltak.

 

 

aTEMPO.sk / MTI
fotó: Tuba Zoltán

Cseh Tamás

Cseh Tamás Program: hamarosan megjelenik két új pályázati felhívás

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hamarosan közzéteszi a magyar könnyűzene támogatására meghirdetett Cseh Tamás Program két új pályázatát, amelyek közül az egyik a vidéki klubokat, a másik az előzenekarok fellépéseit támogatja.

"Szeretnénk, hogy a minőségi kultúrával való találkozás lehetősége egyre szélesebb körök számára legyen biztosított. A Cseh Tamás Programmal a fiatal korosztályt saját kortársain keresztül tudjuk elérni és megszólítani" - hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a budapesti sajtótájékoztatón.

Az államtitkár kitért arra, hogy a pályakezdő zenekarok, előadók első hangfelvételeinek elkészítését 60 millió forintos keretből támogatják a Cseh Tamás első alprogramja keretében. Hoppál Péter megjegyezte: az államnak feladata van abban, hogy az új tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak. Úgy vélte, akár külföldi megjelenésre is remény van a minőségi felvételekkel és kommunikációval.

Doncsev András, az NKA alelnöke elmondta, hogy a pályakezdő előadók és zenekarok támogatására már kiírt pályázat beadási határideje hétfőn éjfélkor jár le. A Cseh Tamás Program első pályázatával öt dal, 300 CD, egy videoklip elkészítését és a kommunikációt segítik, emellett mentort biztosítanak 25-30 előadónak összesen 60 millió forintos kerettel, egyenként 2-2 milliós összeggel. Olyan zenekarok, előadók pályázhatnak online az NKA honlapján, amelyek és akik a pályázat egy hónappal ezelőtti megjelenése előtt egy évvel már működtek és legalább két nyilvános fellépésük volt.

Az NKA honlapján hamarosan megjelenik a Cseh Tamás Program két másik alprogramjára vonatkozó pályázat is. Doncsev András elmondta: a program második pályázata a vidéki klubokat fogja támogatni, célja, hogy a fővároson kívüli könnyűzenei életet segítsék fellendülni. Ez a kiírás szintén 60 millió forint keretösszegű.

"A sikeresen pályázó klub legalább nyolc különböző együttes koncertjét köteles megrendezni élőben, belépőkkel" - hangsúlyozta Doncsev András.

A Cseh Tamás harmadik alprogramjához kapcsolódó pályázat az előzenekarok fellépéseit segíti. A 80 milliós keretösszegre a főzenekarok pályázhatnak, amelyek akár két előzenekart is felléptethetnek, ha húsz perc játékidőt biztosítanak számukra.

Doncsev András azt is elmondta, hogy az első kiírás esetében pályázható kétmillió forintos összeg csak az alapokat jelenti az első hangfelvételek, videó elkészítéséhez. "Ehhez természetesen hozzá lehet tenni saját forrásokat" - jegyezte meg.

Szintén kifejtette: a kezdő zenekarok pályázatait elbíráló szakmai zsűri az NKA Zenei Kollégium tagjaiból áll össze, ők döntik el, hogy a produkció kellően színvonalas-e. Hozzátette: a mentorok olyan zenészek közül kerülnek ki, akik a szakma legjobbjai és van gyakorlatuk abban, miként lehet piacra juttatni az adott előadót.

A Cseh Tamás Program elindulását május 12-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke jelentette be. Az új, magyar könnyűzenei program célja, hogy támogassa a könnyűzenei utánpótlást, és elősegítse a színvonalas produkciók fellépési lehetőségeit, külföldi népszerűsítését. A projekt hét alprogramból áll, a lebonyolításhoz rendelkezésre álló forrás az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25 százaléka: 2014-ben 500 millió forint, a következő két évben 100-100 millió forint biztosított a program sikeres folytatásához.

aTEMPO.sk / MTI

Poór Péter

70 éves Poór Péter táncdalénekes

Poór Péter Budapesten született. A Magyar Televízió 1967-es táncdalfesztiválján tűnt fel, és lett egyik napról a másikra népszerű énekes. Persze ezt komoly tanulás előzte meg; zongora és hegedűtanulmányok után 17 éves korától a híres operaénekesnő, Németh Anna növendékeként klasszikus éneket tanult, de mivel első sikereit táncdalokkal aratta, ez a műfaj eltérítette az operától. Felvételt nyert a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójába, ahol Balassa P. Tamás irányítása alatt képezte tovább magát.

A fesztiválsiker után a magyarországi fellépéseken kívül végigturnézta Európa legtöbb országát. Rangos nemzetközi fesztiválokra kapott meghívást, és nyert első díjat, vagy a közönségdíjat (Szófia, Berlin, Moszkva, Drezda, Lipcse, stb…). Számos sikeres lemeze jelent meg, melyek közül a Fekete vonat c. dal aranylemez lett; egyébként ez mindmáig az egyik legnagyobb számban eladott magyar hanglemez.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Ünnepel a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A kórus Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara néven alakult Nyitrán, 1964 novemberében. Alapító karnagyai között volt Ág Tibor, Janda Iván, Schleicher László és - a szlovákiai magyar kórusmozgalom felélesztéséért fáradhatatlanul munkálkodó - Szíjjártó Jenő. Szíjjártó Jenőnek (politikai okokból) az első próbák után távoznia kellett. Helyére Takács András közreműködésének köszönhetően került vendégkarnagyként Vass Lajos, aki már 1965 elején hozzáfogott a kórus művészi fejlesztéséhez. Akkor több mint 100 tagja volt a CSMTKÉ-nak (ez a rövidítés néhány hónap alatt közismertté vált a szlovákiai magyarok körében, és még ma, a névváltás után is sokan így nevezik).

A kórus tagjai szlovákiai magyar pedagógusok (és újabban nem pedagógusok is), akik havonta egy alkalommal (péntektől vasárnapig) találkoznak a fellépés színhelyéhez közel eső települések valamelyikén. Repertoárjának nagy részét az egyhetes nyári táborokban tanulja meg.

Mivel a kórusban számos karnagy és zenetanár énekel, a próbák egyúttal a karnagyképzés szerepét is betöltik. Így volt ez az első évtizedekben, amikor Janda Iván és Vass Lajos foglalkozott a fiatal karnagy-jelöltekkel, és így volt később is, amikor Tamási László (1993—1996) vagy Sapszon Ferenc (1997—2006) volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának karnagya. Ma a művészeti vezető, Józsa Mónika és a magyarországi vendégkarnagy, Tóth Árpád feladata, hogy a kórusvezetés iránt érdeklődő fiatalokat hasznos szakmai tanácsokkal lássa el.

A CSMTKÉ először 1965 áprilisában lépett fel Nagymegyeren. Első hivatalos bemutatkozása 1965. május 23-án volt a komáromi Jókai Napokon. Még ugyanebben az évben fellépett a Csehszlovák Rádió pozsonyi hangversenytermében és a budapesti Zeneakadémián, ahol Kodály Zoltán is meghallgatta a fiatal kórus szereplését.

Fennállásának első másfél évtizedében a CSMTKÉ számos külföldi turnén (az NDK-ban, Lengyelországban, Finnországban, Bulgáriában, Ausztriában és – természetesen – Magyar-országon), fesztiválon és versenyen (Debrecen, Cork, Miedzyzdroje, Middlesbrough) vett részt, és mindenhonnan komoly díjakkal, elismerésekkel tért haza. Ezt követően ritkábbá váltak a külföldi szereplések. 1978 után hét évig kellett várni a következő nyugati szereplésig. Ennek ellenére 1985-ben, a Goriziai Nemzetközi Kórusversenyen a CSMTKÉ az élvonalban végzett.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

1992. november 6-án – súlyos betegség után – elhunyt Vass Lajos. Halála után Tamási László vette át a vendégkarnagy szerepét, és készítette fel a kórust a loretói Nemzetközi Egyházzenei Fesztiválon való szereplésre. A művészeti vezető továbbra is Janda Iván maradt. Ebben az időszakban járt az énekkar Tordaszentlászlón, Debrecenben (a Bárdos Lajos Szimpóziumon), Balatonalmádiban és az olaszországi Teramóban. Ekkor vette fel a CSMTKÉ Vass Lajos nevét, és ekkor nyert 2. díjat a kórus a bécsi Nemzetközi Franz Schubert Kórusversenyen.

1997 februárjától Sapszon Ferenc vállalta el a vendégkarnagyi teendőket. Kitartó munkájának köszönhetően a Tanítókórus 2000 decemberében II. díjat nyert a Kodály Zoltán II. Magyar Kórusversenyen, és elnyerte a kötelező mű legjobb előadásáért járó különdíjat is. Ebben az időszakban jelent meg a Vass Lajos emlékezete című tanulmánykötet a Püski Kiadó gondozásában, ekkor tüntette ki a Magyar Köztársaság elnöke Pro Cultura Hungarica-díjjal Janda Ivánt, és ekkor ítélte oda a Márai Sándor Alapítvány a Vass Lajos Kórusnak a Nyitott Európáért-díjat.

2006 nyarán Józsa Mónika vette át Janda Ivántól a művészeti vezető feladatait. A vendégkarnagyi teendőket 2007 januárja óta Tóth Árpád látja el. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa az ő vezetésük alatt szerzett 2008 novemberében aranykoszorús minősítést, és nyerte el a legjobb műsor-összeállításért járó különdíjat a prágai Adventi és Karácsonyi Kórusművek XVIII. Nemzetközi Kórusversenyén. 2009 márciusában az énekkarnak a Rákóczi Szövetség és az Esterházy Emlékbizottság Esterházy Emlékérmet adományozott. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusát 2009. december 16-án, Kodály Zoltán születésének 127. évfordulóján kórus-kategóriában KÓTA-díjjal tüntette ki.

Virtuózok - A zsűri

Virtuózok – Október 17-én indul a közmédia komolyzenei tehetségkutatója

Virtuózok címmel október 17-től indul a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, amelyre közel több mint kétezer ifjú muzsikus és énekes jelentkezett az egész országból – hangzott el a program beharangozó sajtótájékoztatóján Budapesten.

Vadász Dániel, a műsor egyik producere elmondta: ez az első ilyen jellegű műsor Magyarországon, és tudomásuk szerint az egész világon. Hangsúlyozta: a Virtuózok nemcsak egy verseny, hanem jóval több annál, egy műsor, amely képes megszólítani olyan embereket is, akik eddig nem kedvelték a komolyzenét. Vállalkozásukat missziónak tekintik – tette hozzá.

Vadász Dániel kitért arra is, hogy a fiatalok megszólítása érdekében erősen építenek az internetre, a mobilalkalmazásokra és a közösségi médiára.

Nyitrai Kata, az MTVA szórakoztató műsorainak főszerkesztője azt emelte ki, hogy a Virtuózok ugyan verseny is, ám ezen túlmutató célja az, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a tehetséges fiataloknak, és a nézők megszerethessék a klasszikus zenét. Jelezte azt is, hogy az ifjú muzsikusok pályáját a verseny után is követni és támogatni fogják.

A televíziós műsor október 17-től péntek esténként lesz látható az M1-en, a fiatalok három korcsoportban – 6 és 13, 14 és 19, valamint 20 és 24 év között – versenyeznek a legkülönbözőbb hangszerekkel, illetve a hangjukkal. A jelentkezők közül a legtöbb zongorista és hegedűs.

Az ifjú tehetségek előadásait neves művészekből és szakértőkből álló zsűri értékeli, melynek tagjai Szenthelyi Miklós hegedűművész, Kesselyák Gergely karmester, Batta András zenetörténész, kormánybiztos, Miklósa Erika operaénekes és Némethy Attila zongoraművész. A műsorvezetők Varga Edit és Bősze Ádám lesznek.

Az első három casting adásban korcsoportonként hallgatják meg a jelentkezőket, majd a szakmai zsűri döntése alapján minden korcsoportból 9 versenyző jut tovább a középdöntőbe, ahol a zenészek a Virtuózok Kamarazenekar kíséretével lépnek fel. A középdöntőből korcsoportonként 3-3 muzsikus jut tovább a döntőbe, ahol a zsűri minden életkorból egy-egy győztest választ közülük. Az ezt követő fináléban a három korcsoport-győztes lép színpadra, már csak a közönség kegyeiért versengve: a műsor abszolút fődíjasát a nézők szavazással választják ki.

A decemberben záruló műsor 3 korcsoport-nyertese saját lemezfelvételt és amerikai fellépést nyer: a legjobbak a New York-i Avery Fisher Hall, a torontói Roy Thomson Hall, illetve a miami Kravis Center színpadára léphetnek.

A fináléban legjobbnak választott abszolút fődíjas az amerikai fellépésen és a lemezszerződésen túl 12 millió forintot, azaz havi 1 millió forintot nyer, amit zenei karrierjére fordíthat. További különdíjakat ajánlott fel az UNICEF és Maxim Vengerov, Rost Andrea, az Artportal, a Magyar Állami Operaház és az MR Együttesek.

A sajtótájékoztatón a zsűri tagjai arról beszéltek, mennyire fontos a fiatal tehetségek támogatása, akik elé Batta András példaképként Dohnányi Ernőt állította. Kitértek arra, hogy a virtuozitás nem magamutogatást vagy gyorsaságot jelent, hanem mély mesterségbeli tudást és igényességet. Némethy Attila azt emelte ki, hogy a klasszikus zene "komplex gyógyír" lehet bajainkra, Kesselyák Gergely szerint pedig a műsor fő célja, hogy "trendivé" tegye a komolyzenét, amely "nem arra rendeltetett, hogy rétegműfaj legyen".

Bejelentették azt is, hogy a műsor fővédnökségét nem kisebb szaktekintély vállalta, mint a Bécsi Állami Operaházat csaknem két évtizeden át vezető Ioan Holender.

aTEMPO.sk / MTI

Gilotin

Adele feldolgozás a Gilotintól

Az ímelyi Gilotin zenekar új dallal rukkolt elő, mely ezúttal egy feldolgozás. Adele Set Fire to the Rain című slágerét gondolták újra. Ennek apropóján beszélgettem Pogány Tiborral, a Gilotin basszusgitárosával:

Zorán tavaszi duettek koncertje DVD-n

Zorán tavaszi duettek koncertje DVD-n

Zorán eddig tizenegy alkalommal adott nagykoncertet a Papp László Budapest Sportarénában, illetve elődjében, a BS-ben. Legutóbb idén februárban duettlemezét, az Egypár barátot mutatta be számos vendégfellépővel az Arénában; az anyag most jelent meg DVD-n.

"Különleges pillanatok ezek a koncertek az életemben, ezért fontos számomra, hogy a kép- és hanganyag megjelenjen, ez már a sokadik ilyen. Remélem, azok is örülnek egy ilyen kiadványnak, akik ott voltak vagy valamilyen okból nem, de kíváncsiak rá. Törekszem arra, hogy egy ilyen koncert mindig különbözzön az előzőtől, és ezek a DVD-k ezeket a változásokat is dokumentálják" - mondta Sztevanovity Zorán.

A Kossuth-díjas énekes, előadóművész több mint fél évszázada van a pályán, szólókarrierje a Metro zenekar feloszlása után néhány évvel, 1977-ben indult. A tavaly ősszel megjelent Egypár barát a 14. stúdióalbuma, és tizenegy duett szerepel rajta, ezek - egy kivételével - mind elhangzottak a februári Aréna-koncerten. A DVD a Universal Music Hungary gondozásában jelent meg.

"Ennyi vendég még egyetlen koncertemen sem volt a színpadon, ez egyrészt a duettekben közreműködő énekes partnereim nagy számából adódott, másrészt a megszokott zenésztársaim mellett más muzsikusok is játszottak különböző dalokban. Számomra megtisztelő volt velük lenni, és megható volt, hogy az utolsó két számot, az Egészen egyszerű dalt, illetve a Kólót teljes létszámban adtuk elő, mintegy harmincan voltunk" - idézte fel Zorán.

I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny

Marton Éva Énekverseny – Huszonegy énekes, köztük négy magyar a középdöntőben

Huszonegy énekes, köztük négy magyar, Csóka Anita, Ruszó Alexandra, Vásáry André és Vörös Szilvia jutott tovább az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny középdöntőjébe.

A magyar énekesek mellett a középdöntőbe jutott Alexandru Aghenie, Marcelina Beucher, Vlada Borovko, Giuseppina Bridelli, Chen Chen, Signe Ravn Heiberg, Nadezda Kolesnikova, Lai Ling Kwong, Jing Li, Yang Luo, Danylo Matviienko, Kristina Metelitsa, Park Sehun, Alzbeta Vomácková, Tetiana Zhuravel, Svetlana Zlobina és You Zuo.

A középdöntőre ma délután és este, két fordulóban kerül sor a Zeneakadémia Solti-termében, ahol az énekeseknek két operarészletet kell előadniuk zongorakíséret mellett. Az áriákat a barokktól egészen a 20. századig terjedő, széles repertoárból választhatták ki.

A kedden és szerdán tartott elődöntőkre hatvankét fiatal énekest, köztük kilenc magyart vártak, az énekesek erre az alkalomra egy Liszt-dallal, valamint két különböző karakterű áriával készültek. A szombat esti döntőn a legjobbak három áriát adnak elő a Medveczky Ádám vezényelte MÁV Szimfonikusok kíséretével a Zeneakadémia nagytermében. A zsűri a döntő végén eredményt hirdet, és a díjakat is ekkor adják át. A versenyt vasárnap este gálahangverseny zárja a Magyar Állami Operaházban a díjazottak részvételével.

Az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny a Zeneakadémia első saját rendezésű nagyszabású nemzetközi zenei versenye. Az indulók közül a legtöbben Ukrajnából, Oroszországból, Romániából, Lengyelországból és a Távol-Keletről (Dél-Korea, Kína és Japán) érkeztek, de jelentkeztek Nyugat-Európából (Svájc, Dánia, Belgium, Nagy-Britannia, Portugália, Spanyolország, Franciaország, Olaszország), valamint Argentínából és a Fülöp-szigetekről is.

aTEMPO.sk / MTI

Ex-Creations

Véget ért a Zúzda Tehetségkutató 2014

Szeptember 12-én este a vártnál is nagyobb érdeklődés közepette lezárult a Zúzda Tehetségkutató: A dobogós helyért versengve öt zenekar érkezett ismét a helyszínre: Crash&Ride (Budapest/Pilis), Ex-Creations (Budapest), Nevermind (Cegléd), Pair O’Dice (Sopron), The Qbs (Budapest). Külön gratulációt érdemelnek mindannyian: kitartásuk és az est folyamán tapasztalt teljesítményük példaértékű. Reméljük, mihamarabb viszontláthatjuk őket a színpadon!

A július 1-je óta zajló eseménysorozaton számos remek zenekar vett részt, akik ha továbbra is ilyen lelkesen folytatják, megérdemlik helyüket a hazai palettán – s lehetnek az új generáció képviselői a színpadokon. Ezt bizonyította a döntő is: mind az öt résztvevő figyelmet érdemlő produkcióval érkezett (a nézőszám is ezt igazolta). A zsűri tagjain is nagy volt a nyomás, hossza tanakodás után született meg a végeredmény. Döntésük mellett a közönség szavazata is számított, mivel általuk dőlt el a dobogó harmadik fokának birtokosa!

A nyeremények sora is gazdagodott az utolsó napokban, ugyanis minden döntőbe jutott zenekar számára ajánlott fel 30%-os kedvezményt a Kultúrpart Stúdió! Az első három helyezettet a Rockvilag.hu Rockpanoráma című műsorában várja interjúra Gyurcsik György, valamint a döntős zenekarok mindegyike hasonló lehetőséggel élhet a Schrott Péter és Jósa Tamás vezette ’Zsírosdeszka – avagy mi van a hódon túl?’ című műsorban.

A döntőben során a zsűriasztalnál helyet foglaltak:

  • Bessenyei Balázs (Hardrock.hu, ex-Gyöngyvér, ex-Alhana)
  • Jósa Tamás (Invader, Vazul Vére-Torda szerepében, Rockvilág.hu műsorvezető)
  • Mulicz Ferencz (Vale of Tears)
  • Szabó Dániel (ex-Keeper of Dreams, Divided)

Az eredmény

1. Ex-Creations
2. Pair O’Dice
3. The Qbs
4. Nevermind
5. Crash&Ride

A döntő során különdíj is kiosztásra került: a Crash&Ride kapott fellépési lehetőség az Invader zenekar előtt.

Az első helyezett nyereménye:

  • Teljes, profi EP lemezfelvétel – A Nortyx Audio Hangstúdió jóvoltából!
  • Profi klipforgatás és kivitelezés – A Pirates Pictures jóvoltából!
  • 100.000 Ft készpénz – A Cinema Rock Cafe jóvoltából
  • Profi zenekari honlap – A Work Out Kft. jóvoltából
  • Élő lemezfelvétel – Az Emotiv Arts jóvoltából
  • Menedzselés és koncertlehetőségek – Az Emotiv Arts Stúdió jóvoltából
  • 200.000 Ft Értékű reklámcsomag – A Rockerek.hu – A magyar rockerek portálja jóvoltából
  • Zempléni Hétvége – A Zempléni Vendégházak jóvoltából
  • Rádióinterjú - (első három helyezett számára) a Rockvilág. hu Online Rockrádió és Magazin stúdiójában, Gyurcsik György Rockpanoráma című műsorában
  • Egyszeri 30% kedvezmény mind az öt döntőbe jutott zenekar számára a Kultúrpart Stúdiónál végzett munkára

A dobogós helyen végző zenekarok szám(ok) felvételét, kedvezményes stúdióidőt és klipkészítési lehetőséget kapnak a Nortyx Audio Hangstúdió és a Pirates Pictures jóvoltából. Emellé 30-50.000 Ft értékű reklámcsomagot a A Rockerek.hu – A magyar rockerek portálja jóvoltából. Valamint az Emotiv Arts Stúdiót kapnak kedvező koncertlehetőségeket!

aTEMPO.sk

New Order

Hamarosan jön az új New Order lemez

Kiadót váltott a több mint három évtizede létező New Order: az elektro-rock meghatározó brit csapata a legendás független lemezkiadóhoz, a Mute-hoz írt alá, itt jelenik meg az együttes tizedik stúdióalbuma.

"A Mute kiváló előadókkal dolgozik együtt, és olyan történet áll mögötte, amely párhuzamosan futott a miénkkel. Olyan, mintha hazatértünk volna, vissza a független gyökerekhez" - fogalmazott Bernard Sumner énekes-gitáros, a New Order vezetője.

Az 1980-ban a Joy Division romjain alakult zenekar a kilencvenes évek elejéig a független manchesteri labelhez, a Factory-hoz tartozott, egészen addig, amíg a kiadó csődbe nem ment. Utána a London Records jelentette meg a New Order lemezeit, ott jött ki az utolsó "rendes" stúdióalbum, a Waiting For The Siren's Call is 2005-ben.

Majka és Curtis új dala: Magyar vagyok

Majka és Curtis új dala: Magyar vagyok

Megjelent Majka és Curtis legújabb közös dala Magyar vagyok címmel. A fekete-fehér klipben feltűnik többek között Ganxsta Zoli, Bye Alex, Mohamed Fatima, Vígh Arnold, Majoros Hajnalka, Szorcsik Viktória, Hősök, Indián, Torghelle Sándor is.

Nézzétek a videót és hallgassátok a szöveget!

Rák Viki

Mezei Mária: Szerelmeim – ilyen volt Rák Viki sanzonestje

Az idén immár negyedik alkalommal megrendezett Kút Feszt első programpontjaként a komáromi Matica-ház színpadán lépett fel az ismert felvidéki színművésznő, Rák Viktória Mezei Mária, a harmincas-negyvenes évek egyik legismertebb dívája és nagy szerelme, Márai Sándor emlékének szentelt sanzonestjével.

A színésznő életéből, pályafutásából kiragadott történeteken, darabrészleteken és ismert slágereken keresztül felelevenedett a kor életérzése, világa és egy nagy színésznő személyes tragédiája. Mindez egyszemélyes előadásként egy szál zongora kíséretében, mégis átütő, kerek produkcióként, meghatározó élményt nyújtva.

Peron Music Tehetségkutató

Peron Music Tehetségkutató - a Gilotin bejutott a döntőbe

A tavasszal meghirdetett 19. Peron Music Tehetségkutató döntőjébe bejutott az ímelyi Gilotin zenekar. Szeptember 27-én a tatabányai Vértes Agorája nagytermében zajlik majd a megmérettetés a következő zenekarokkal együtt:

Bábel
Coffee City
Dead Man’s Bitches
Eznemjazz
Gilotin
Hungariddim
Kalef
Margaret Island
Pair o' Dice
Scage
The Fleet Street
What?

„15 perc játékidő áll majd a rendelkezésünkre a tehetségkutatón, ahol 3 dallal mutatkozunk be. Mindhárom magyar nyelven fog elhangzani a közeljövőben megjelenő Relatív Perspektíva c. nagylemezünkről. Hogy pontosan melyik három dalról van szó, az még titok :-). Az egyik a szervezők által rögzítve lesz és a tehetségkutató után elérhető lesz majd a világhálón.” - tudtuk meg Pogány Tibortól, a Gilotin basszusgitárosától.

Gilotin

A rendezvényt a 2013-as székelyudvarhelyi győztes, a Face Today nyitja majd, zárásaként pedig a 18. Peron Music tehetségkutató és a 2013-as Hangfoglaló Magyarország győztese, Szatmári Juli és zenekara zárja.

A szakmai zsűri tagjai 2014-ben:

  • Újfalusi Gábor (a zsűri elnöke, Nemzeti Művelődési Intézet)
  • Dandó Zolika (zenész, producer, hangmérnök)
  • Erdei Attila (zenész, Reason, Clue, ex-Superbutt, ex-Agregator, egykori Peron -Music Alaptívány növendék)
  • Horváth Gergely (szakújságíró, riporter – MR2 Petőfi Rádió)
  • Ruff Ferenc (a paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz tehetségkutató igazgatója)
  • Lacza Gergely (a SZMAZE elnöke)

A szakmai zsűri munkáját idén is tatabányai középiskolásokból álló nagy létszámú ifjúsági zsűri egészíti ki. A 19. Peron Music Tehetségkutató győztese továbbjut az „Öröm a zene!” (volt Hangfoglaló Magyarország) országos tehetségkutató döntőjére, ahol a fődíj 1.000.000 Ft értékű hang- és hangszertechnikai utalvány.

aTEMPO.sk

Magyar Dal Napja

Ma van a Magyar Dal Napja

A Magyar Dal Napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és országos rendezvénnyé vált az esemény, évről-évre több tízezer nézővel. A fő cél a magyar zene népszerűsítése, illetve az ismert fellépők mellet a helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőség biztosítása.

Idén a legtöbb helyen már két- vagy háromnapos rendezvényt Hévízen, a magyar dal idei fővárosában, Martonvásáron, Békéscsabán, Szombathelyen, Szentendrén, Boldogon, Zsirán, Hajdúnánáson, Egerben, valamint Budapesten 12 helyszínen összesen 33 színpadon tartják meg, mintegy kétszáz énekes, ezer zenész, a kórusokkal, népdalénekesekkel együtt csaknem kétezer fellépő lesz.

Ehhez csatlakozik felvidéken a Kassa és Dunaszerdahely. Mindkét helyen színes programmal várják az érdeklődőket. A részleteket itt találják:

A Magyar Dal Napja Kassán

A Magyar Dal Napja Dunaszerdahelyen

aTEMPO.sk

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

50 éves a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa - interjú Hecht Anna elnökkel

A felvidéki kórusmozgalom meghatározó együttese a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa, mely idén 50 éves. Ennek apropójából beszélgettem a kórus elnökével, a somorjai Hecht Annával.

 

Hogyan kerültél kapcsolatba a kórussal és mióta vagy az elnöke?

Még egyetemistaként Pozsonyban találkoztam a kórussal, a 70-es évek elején. Többször is meghallgattam szereplését a Redout-ban és a klarisszák templomában, figyelve a kórus felkészülését nemzetközi szerepléseire. A Természettudományi Karon matematikát és fizikát tanultam, szlovák egyetemi társakkal körülvéve, s a zene és a vers számomra akkoriban kikapcsolódást jelentett.
A zenével már korábban kapcsolatba kerültem, a dunaszerdahelyi zeneiskolában zongorázni tanultam. Az egyetemi kollégiumban nem volt zongora, de vettem egy furulyát és autodidakta módon, könyvekből tanultam énekelni, furulyázni, szolmizálni, Kodály szerint...

Lenyűgöző volt számomra a Vass Lajos vezette kórus tevékenysége, a szakmai igényesség. Már akkor szívesen csatlakoztam volna a tanítók kórusához, aztán mégis másként alakult. Előbb megszereztem a tanári diplomát, Somorján a gimnáziumban kezdtem tanítani matematikát és fizikát, 1972-ben családot alapítottunk, gyermekeink születtek, így nem tudtam volna a tanítókórus háromnapos gyakorlásaira eljárni. Ezért a helyi, somorjai kórusba iratkoztam be. A tanítókórusba akkor jelentkeztem, amikor kisebbik gyermekünk, Éva lányom 10 éves lett, ez 1989-ben volt.

Hecht Anna

A kórusban 1992 januárjától szólamvezető és vezetőségi tag lettem. 1996-ban a vezetőségben speciális feladatot kaptunk néhányan (Mikó Zoltán, Józsa Mónika, Stubendek István és jómagam): régi fenntartónk, a CSEMADOK anyagi ellehetetlenítése okán szükségessé vált a kórus civil szervezetté, polgári társulássá alakítása és engem is megbíztak a pályázati és alapítványi támogatások felkutatásával. A CSEMADOK támogatása végleg megszűnt és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is csak erkölcsi támogatást ígért. Így 1996-tól kezdve 18 éven át civil szervezetként, polgári társulásként létezünk.

2006 decemberében választottak meg elnökké, négyéves ciklusra, majd 2011-től újabb 4 évre. A jövő évben már szeretném átadni a tisztséget egy fiatalabb, cselekvőképes, ügyes és rátermett kórustagnak.

 

Hogyan működik a kórus és mi a fő feladata, célja?

Megalakulásától kezdve, immár 50 éve, havonta egy alkalommal 3 napos gyakorlást tart a kórus, a pedagógusok nyári szünetében pedig egyhetes gyakorlást tartunk. Zömmel kottaolvasók vagyunk, így elméletileg otthon is tudunk készülni.

A havonta egyszeri háromnapos gyakorlás csak akkor elegendő, ha az ilyen találkozások alkalmával (általában középiskolai kollégiumokban tartjuk a gyakorlást) rendkívül intenzív munka folyik (köszönet ezért a mindenkori karnagyoknak, a művészeti vezetőnek). Fellépéseinket, szerepléseinket mindig a háromnapos gyakorlás helyszínére, vagy az ahhoz közeli településre szervezzük.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Alapítóink szándékához hűen mind a mai napig két célt tartunk szem előtt:

  • megfelelő művészi színvonalon tolmácsolni a közönségnek a kóruszenét, különös gondossággal segítve és felvállalva zenei anyanyelvünk ápolását, átörökítését 
  • szakmai segítséget nyújtani az iskolai kórusok vezetőinek és az amatőr kórusok karnagyainak

 

Idén 50 éves a kórus. Hogyan készültök a jubileumra?

A jubileumi ünnepséget Komáromban szeptember 20-án tartjuk a Duna Menti Múzeumban.

A 17.00 órakor kezdődő ünnepségen először a múzeum bejárata előtt Vass Lajosra, a nemzet karnagyára, a Röpülj Páva legendás műsorvezetőjére emlékezünk - a helyi CSEMADOK-kal közös megemlékezést tartunk felidézve névadó karnagyunknak azt az arcát, amellyel IN MEMORIAM elnyerte a Magyar Örökség-díjat. A múzeum előtti megemlékezésen vendégünk lesz a Kösöntyű együttes Lakitelekről (Magyarország).

17.30 perckor a múzeum csarnokában felavatjuk Vass Lajos bronzba öntött mellszobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását. A szoborállításhoz a kórus a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatást. A szoboravató beszédre Lezsák Sándor költőt, a Magyar Országgyűlés alelnökét kértük fel.

A szoboravatást követően Jarábik Gabriella, a pozsonyi székhelyű Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója megnyitja a kórus 50 éves történetéről készült kiállítást, majd rövid felfrissülés után 18.30-kor a múzeum gyönyörű dísztermében megkezdődik a jubileumi emlékhangverseny.

A jubileumi emlékhangversenyt Boráros Imre Kossuth-díjas színművész nyitja meg - olyan verset mond el, amelyet az 50 éves kórus ajándékba kapott a jubileum alkalmából.
Egy másik ajándékba kapott verset is eléneklünk ezen a hangversenyen - a költő és a zeneszerző nevét nem árulom el, hadd legyen meglepetés a nagyérdemű közönség számára.
Azt viszont elárulom, hogy három élvonalbeli, nagy köztiszteletnek örvendő magyar zeneszerző: Kocsár Miklós, Csemiczky Miklós és Tóth Péter is komponált a kórusnak az 50 éves jubileum alkalmából kórusművet, mind a három mű felcsendül szeptember 20-án a múzeum dísztermében.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A 2014-es év a jubileum mellett más miatt is kiemelkedő. Mit tartogat még ez az év a kórus számára?

Október 9-én Kanadába, majd az Amerikai Egyesült Államokba egy háromhetes, összesen 12 koncertből álló amerikai turnéra utazunk el. A kórustagok és a karnagyok számára ez fárasztó lesz, ugyanakkor nagy élményt ígérő kirándulás is.

Az utóbbi években külföldön Budapesten, Nagyváradon, Bécsben, Prágában, Rómában és Svájcban, Lugánóban szerepeltünk. Most a tengeren túl is alkalmunk lesz bemutatni a Vass Lajos örökséget. A somorjai CSALLÓ zenekar 6 tagja is velünk tart, ők is segítenek ebben.

A meghívást már egy éve megkaptuk. Tavaly november óta gyűjtjük a támogatást a kiutazás költségeire. A kórustagok jelentős személyes hozzájárulása mellett is rengeteg a gondunk. Sokan segítettek, segítenek - ki pénzadománnyal, ki tankoncertek szervezésével, ki azzal, hogy több darabot megvásárol a kórus CD-kiadványaiból. Mindnyájuknak hálás köszönettel tartozunk.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Miért tartod fontosnak, hogy a kórus még újabb 50 évet tudjon szolgálni?

A zene, az ének megszépíti életünket, létünket. Az emberi hang a legcsodálatosabb hangszer, az együtténeklésnek pedig csodálatos hatásai vannak nemcsak a hallgatóságra, hanem az énekesekre is. Miért ne ápolnánk az együtténeklést, miért ne tennénk ezzel gazdagabbá magunkat és a hallgatóságot egyaránt...

Miért ne nevelnénk erre a gyerekeket, miért ne szerveznénk az iskolákban jó kórusokat, miért ne ápolnánk azt, ami gazdagítja a lelket. Jó kórust működtetni csak jó karvezető tud, de ki törődik az utánpótlás nevelésével?

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa mindenkori nagy tudású karnagyai a kórus megalakulása óta sikeresen nevelik a vezetőket az iskolai kórusok és az amatőr felnőtt kórusok számára. Elsősorban ezért tartom fontosnak, hogy megmaradjon a kórus.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Legjobb lenne intézményesíteni, mert a működés könnyen megtorpanhat. A kórus gazdálkodása terén a kiszámíthatatlanság rendkívül fárasztó a szervezők számára és mérhetetlenül sok energiát kíván. De bízom abban, hogy lesznek újabb vezetők és támogatók is, akiknek köszönhetően 50 év múlva ismét ünnepelhet majd a kórus.

Köszönöm a kórus nevében is a lehetőséget a portálnak s reményeink szerint ez is segít abban, hogy megszólítsa, megmozgassa azokat, aki tudnának tenni a kórus további létezésének, működésének vagy akár intézményesítésének ügyében.

 

Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a jubileumhoz és a tengerentúli turnéhoz neked és a kórusnak is.

 

 

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk
Fotó: designer.photo - Cséfalvay András