Hárman, három városban élnek. Pozsony, Somorja, Dunaszerdahely között kell beosztaniuk a próbaidőt. Régen nem zenéltek együtt. Egy véletlen hozta, hogy ismét összeálltak. Öt év után, tavaly ősszel Komáromban, a RÉV Magyar Kultúra Háza színpadán pergett RESET Fesztiválon tért vissza a Royko Passage.
Ismét szólt a Queens and Queers, a Techno Disco vagy éppen a This Boy is a Statute. Január 27-én, pénteken 21 órai kezdettel a 25 éves dunaszerdahelyi NFG Klubban koncerteznek. Ráadásul extra vendéggel, mert Csiba Csibusz Gábor is beszáll gitárral és basszusgitárral. Igazi zenei újdonságként lesznek dalok, amelyekben két basszusgitár szól majd! INTERJÚ.
Mit csináltatok öt évig?
Matrka Simon dobos: Általában gyermeket neveltünk. Amikor annak idején kiléptem a zenekarból született a kisfiam, és tartottam úgy nagyjából tízéves szünetet. Közben Szeif Attila, a Szuperzöld dobosa ugrott be.
Nagyon hiányzott a zene, de így jött ki a lépés.
Lassan 20 éves a zenekar.
Strieženec Dávid gitáros: Testvéremmel, Matyival sokáig mindkettőnknek voltak saját zenekarai. Mivel Matyi írja a dalok kilencvenkilenc százalékát, 2004-ben összeálltunk hárman, hogy játsszuk Matyi dalait. Ez lett a Royko Passage.
Strieženec Mátyás basszusgitáros, dalszerző, szövegíró, énekes:
Sétáltam Pozsonyban, a Széplak utcán, és megláttam, hogy ki van írva, Royko Passage. Az átjáró építését még nagyon régen egy Royko nevű orosz üzletember támogatta. Azonnal tudtam, hogy ez lesz a nevünk.
Öt évvel ezelőtt nagyszerű számaitok és videoklipjeitek voltak. Azt írták rólatok, hogy a dalaitok Európa bármely zenei fesztiválján szerepelhetnének. Mi hozta ezt a mostani újbóli összeállást?
Dávid: A véletlen műve volt. Matyi, én és Matyi felesége, Zsuzsi, aki régebben benne volt a Royko Passageban csináltunk egy gyermekeknek játszó együttest, a La La Land zenekart. Abban dobolt Simon. Nála gyakoroltunk. Zsuzsi egyszer valamiért felfutott a gyerekekhez, mi pedig elkezdtünk régi Royko-dalokat játszani, azután dzsemelgettünk. Szabó Gábor, a Gorlo Volka basszusgitárosa, a komáromi RESET Fesztivál szervezője éppen akkor írt ránk, nem akarunk-e fellépni a fesztiválon. Öt évig senki sem ugatott felénk. Az első próba után, jókor jött Gábor felkérése. Lett egy célunk.
Ahogy most a Royko Passage működik, nagyon hasonlít arra, ahogyan a legelején működött. Haveri alapon, nyugodtan, senki sem hajtja túl a zenekart. Nem stresszelünk. A cél az, hogy jó zenét csináljunk. Most nem akarunk sehová sem menni, csupán együtt akarunk zenélni.
Öt évvel ezelőtt tömegek jártak a fellépéseitekre?
Matyi: Más volt a szcéna, akkor még jártak az emberek koncertre Dunaszerdahelyen és környékén. Mindenkire elmentek. Nem volt facebook, nem volt YouTube, kijártak pénteken, szombaton este.
Dávid: Bárhol játszottunk, mindenhol voltak nézők.
Mostanában, mint hangmérnök, rengeteg olyan koncertet átéltem, ahol nagyon kevesen voltak. Az emberek megnézik YouTube-on a zenekart, amelyet szeretnének hallani, és nem mennek el a koncertekre.
A klipjeitek magas színvonala is azonnal feltűnt.
Matyi: Volt egy stábunk ehhez értő emberekből, és mindig találtunk valakiket, akik nulla pénzből, szinte ad hoc jelleggel leforgatták a klipjeinket. Nagyrészt haveri alapon.
Most már lesznek animációs klipek?
Simon: Elsősorban zenélni akarunk. Ez az ambíciónk.
Matyi: Az idén lesz nagylemezünk.
Dávid: Nagyon nehéz összeegyeztetni három olyan embert, akiknek egymillió más dolguk is van. Jómagam az Arizóna zenekar hangmérnökeként tevékenykedem, mellette négy-öt zenés klubban a helyi hangmérnök vagyok, és van egy cég, ahol bedolgozom, mint hangmérnök.
Matyi: Nekem van időm, ráérek. A logisztikában dolgozom.
Simon: Tervező grafikusként animációval foglalkozom. De itt talán nem is a munkáról, hanem a családról van szó. Mindkét srácnak két-két gyermeke van, nekem egy fiam. Pozsonyban élek, Dávid somorjai, Matyi csak lemegy a garázsba, a próbaterembe Dunaszerdahelyen. Utazni kell, egyeztetni kell. Ezeket kell állandóan oldani.
Mikről fogtok énekelni mostanában?
Dávid: Melankolikus hangulata van a zenénknek. Nem játszunk gyors számokat, pörgős zenéket. Ez inkább chillout zene. Nyugisan leülsz és meghallgatod.
Simon: Az egyik dalunk Matyi feleségének a nagymamájáról szól. Someone Has To Go a címe, vagyis Valakinek el kell menni. Angolul énekelünk, mert szerintünk angolul szólnak a legjobban a dalok. Lehet, hogy berögződés, mert ezen nőttünk fel, az ilyen zenéket szeretjük.
Matyi: Szeretnénk majd magyarul is énekelni. Kéne egy jó szövegíró. Persze, Simon szövegei zseniálisak.
Simon: Matyival van egy duónk, a C’me on Russel, vagyis a Gyerünk Russel. Matyi a zeneszerező, én írom a szöveget és szlovákul rappelek. De ez inkább valahol a mondott beszéd és a rap között van. Hamarosan nekünk is lesz albumunk.
Most ott folytatjátok, ahol abbahagytátok?
Dávid: A régi számokat adjuk elő. A mi hármunk dalait az ős-Royko Passage idejéből. Az ősrégi dalok mellett persze van néhány új dolog is, mint például a Divat.
Matyi. Nincs nyomás rajtunk, hogy ennek, vagy annak kell megfelelni. Jó találkozni, jó együtt lenni és zenélni. Ez valóban erről szól.
A kisebbik gyermekem, nagyon szereti a számainkat hallgatni. Ha élőben éneklek, ki nem állhatja, és abba kell hagynom az éneklést.
Simon: Imádunk zenélni. Egy hullámhosszon vagyunk. Ezért működik.
Strieženec Dávid és a Royko Passage zenekar filmben debütál
VIDEÓ: Itt a Royko Passage akusztikus koncertje
HAZA-KLIP: Itt a Royko Passage új videója - Criminal
ÚJ KLIP: Royko Passage - Be Somebody
KLIPPREMIER: Itt a Royko Passage újdonsága - This Boy is a Statue
KLIPPREMIER: Itt a Royko Passage újdonsága - Techno Disco
KLIPPREMIER: Royko Passage - Lucile
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző