• Konrád József

    10 éve hunyt el Konrád József felvidéki színész, színházigazgató

    Konrád József érdemes művész 1921. november 6-án született Somorján.

    1952-ben egyik alapítója volt Komáromban a Magyar Területi Színháznak, melynek később igazgatója is lett. Színészként, rendezőként és műfordítóként is aktív volt.

    A polgári iskolát szülővárosában végezte, reálgimnáziumba Pozsonyban kezdett járni 1936-ban. 1938 után átiratkozott Dunaszerdahelyre, s itt érettségizett 1943-ban. Alapító tagja volt a Csemadok somorjai helyi szervezetének, műkedvelő színjátszóként is itt lépett először színpadra.

    1952-től a komáromi Magyar Területi Színház alapító tagja lett: színészként, rendezőként, 1956–1977-ben és 1979–1981-ben művészeti vezetőként, 1962–1963-ban (Munk Istvánal és Tarics Jánossal), ill. 1977–1979 között megbízott igazgatóként is tevékenykedett.

    Szlovák színműveket fordított magyarra. Hangjátékokban, ill. szlovák és magyar filmek kisebb szerepeiben is játszott.

    1979-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki, 2008-tól a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja.

    Főbb szerepei: Tímár Mihály (Jókai M.: Az aranyember); Csendes Imre (Dobozi I.: Vihar); Asztrov (Csehov: Ványa bácsi). Főbb rendezései: Mikszáth K.: Különös házasság, Szent Péter esernyője; Móricz Zs.: Madárka, Úri muri, Légy jó mindhalálig; Egri V.: Ének a romok felett.

    2010. augusztus 26-án halt meg Komáromban.

    ATEMPO.sk / adatbank.sk

  • 10 éve hunyt el Németh Ica felvidéki színésznő

    10 éve hunyt el Németh Ica felvidéki színésznő

    Tíz éve, 2011. január 14-én, 67 éves korában hunyt el Németh Ica, a komáromi Magyar Területi Színház (MATESZ), majd a Komáromi Jókai Színház színésznője.

    Németh Ica Nagyudvarnokon született 1944. július 12-én. 1962-től 1966-ig a pozsonyi Színművészeti Főiskola növendéke volt. 1966 és 1978 között a MATESZ tagjaként előbb a fiatal intellektuel típusokat, később érettebb női szerepeket alakított. 1978 és 1983 között a Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségének munkatársa lett.

    1984-től játszott ismét a komáromi színpadon. 1997 júliusa és 1997 decembere között a Komáromi Jókai Színház igazgatói posztját is betöltötte.

    „Ez a színház életre van ítélve. Nem halálra. Életre. Már 55 éve. Ez a színház kibírt mindent. Elejétől fogva a mai napig. És én abban bízom, hogy ez a színház kibírja a következő 55 évet is. Ehhez mi már nem sokat teszünk hozzá, ez nem is a mi tisztünk. Hogy ez a színház még 55 évet éljen, az már a következő nemzedék feladata. És én úgy veszem észre, hogy ők erre alkalmasak. Alkalmasak ezek a fiatalok, akik most adják bele szívüket, lelküket. Hiszek bennük.” – írta a Komáromi Jókai Színház 55. születésnapjára megjelent kiadványba.

     

    Németh Ica

     

    Hosszú pályája során volt Adamecné (Szent Péter esernyője), Erzsike (Liliomfi), Éva (Az ember tragédiája), Emília (Othello), Agata (Bűntény a Kecske-szigeten), Ranyevszkája (Cseresznyéskert), Gertrudis (Bánk bán), Lollia (CAliguLÓ), Vizyné (Édes Anna), Pernelle asszony (Tartuffe), Banya (Indul a bakterház), Mirigy (Csongor és Tünde), Millerné (Ármány és szerelem), Anya (Vérnász). Vénasszony (Énekes madár).

    Munkásságával kiérdemelte a Magyar Játékszíni Társaság Hűség-díját és a Szlovák Irodalmi Alap Életműdíját.

    Színpadi halálát Noel Coward: Forgószínpad című vígjátékában, Mary O’Donell szerepében már eljátszotta 2008 márciusában. Valódi halálának napján este az Énekes madár című színmű előadásában lépett volna fel volna Budapesten.

    ATEMPO.sk / jokai.sk
    Fotó: jokai.sk

  • Konrád József

    100 éve született Konrád József felvidéki színész, színházigazgató

    Konrád József érdemes művész 100 éve, 1921. november 6-án született Somorján.

  • 100 éve született Pécsi Sándor felvidéki származású színművész

    100 éve született Pécsi Sándor felvidéki származású színművész

    Pécsi Sándor felvidéki származású kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, a 20. századi magyar színjátszás kivételes tehetségű alakja volt.

  • Potta Géza, a legendás felvidéki prímás

    15 éve hunyt el Potta Géza, a legendás felvidéki prímás

    Potta Géza legendás felvidéki prímás 1935. február 25-én Abaújszinán született és ott is élt. Ez a falu ma már Felvidékhez tartozik, de alig néhány kilométerre fekszik – Kassától délre – a magyar határtól.

  • 25 éve hunyt el Zahovay Ernő felvidéki zeneszerző, zongorista

    25 éve hunyt el Zahovay Ernő felvidéki zeneszerző, zongorista

    Zahovay Ernő zeneszerző, előadóművész 1913. január 23-án született Párkányban. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd az esztergomi bencés gimnáziumba járt. Zenei tanulmányait az Esztergomi Bazilika kántoránál, Buchner Antalnál végezte.

  • 30 éves Fekete Tamás felvidéki zongoraművész

    30 éves Fekete Tamás felvidéki zongoraművész

    Fekete Tamás zongoraművész Érsekújvárott született 1993. augusztus 6-án. Zenei tanulmányait az Érsekújvári Állami Zeneiskolában kezdte meg, ahol Bukai Beáta tanárnőnél abszolvált.

  • 30 éves Méry Rebeka felvidéki énekesnő

    30 éves Méry Rebeka felvidéki énekesnő

    Ma ünnepli 30. születésnapját Méry Rebeka Junior Prima díjas felvidéki népi énekes, aki jelenleg Budapesten él és alkot.

  • 35 éves Házi Anita színésznő

    35 éves Házi Anita színésznő

    Ma ünnepli 35. születésnapját Házi Anita felvidéki színésznő.

  • 35 éves Miroslav Sýkora felvidéki énekes

    35 éves Miroslav Sýkora felvidéki énekes

    Ma ünnepli 35. születésnapját Miroslav Sýkora felvidéki tenor, a Cseh-szlovák Got Talent tehetségkutató műsor 2013-as győztese, a Virtuózok középdöntőse, akit a Sztárban Sztár műsorban is láthattuk.

  • 40 éves Ficza István felvidéki színész

    40 éves Ficza István felvidéki színész

    Ficza István 1983. október 5-én született Érsekújvárott. Nagyapja művészeti titkára, édesanyja pedig varrodavezetője volt a Komáromi Jókai Színháznak.

  • 40 éves Olasz István felvidéki színész, lemezlovas

    40 éves Olasz István felvidéki színész, lemezlovas

    Ma 40 éves Olasz István, akit elsősorban a Komáromi Jókai Színház színészeként és Dilemma név alatt lemezlovasként ismerhetünk.

    Galántán született 1980. november 10-én. Gimnáziumba szülővárosában járt és már diákkorában versmondó versenyek résztvevője, majd a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad tagja is volt. 1999–2003 között színészdiplomát szerzett a pozsonyi Színművészeti Főiskolán Martin Huba és Emília Vášáryová osztályában, majd a Komáromi Jókai Színházhoz szerződött, ahol ma is dolgozik.

    Többször vendégszerepelt a Szevasz Színház előadásaiban, de az Epopteia és a Csavar Színház fellépésein is láthattuk őt. 2002-ben Boráros Imrével az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában vett részt előadói körúton.

    2004-ben Ferenczy Anna-díjjal jutalmazták.

     

    Olasz István és Bandor Éva

     

    Színészként jobban vonzódik az alternatívabb formák, radikálisabb megnyilvánulások, bátrabb módszerek felé. Ezt különböző vendégszereplések mellett a City Reboot polgári társulás égisze alatt tudja kiélni, ahol Bandor Évával a SZER + ELEM + EZ? előadásban valamint De mi lett a nővel? című előadásban is láthatjuk.

    VIDEÓTÁR: Szórakozz a 10 éves AHOGY ESIK, ÚGY PUFFAN csapatával online

    Rendszeresen közreműködik az Ahogy esik, úgy puffan, valamint Itt és most című improvizációs műsorokban. Molnár Csaba és Prikler Mátyás filmjeiben játszott, de egy kis szerepben Hajdú Szabolcs Délibábban is láthattuk.

     

    Olasz István Dilemma

     

    Fülbe-való címmel szerkesztett és vezetett műsort a Pátria Rádióban, majd Big Dilemmaz címmel indított saját podcastot.

    Itt a jubileumi 50-es Big Dilemmaz – hallgasd meg Olasz István legújabb műsorát

    Dilemma néven DJ-ként is láthatjuk őt a lemezjátszók mögött, ahol elsősorban a funk, nu jazz, house és a drum and bass stílusokat részesíti előnybe. A bakelitek nagy gyűjtője.

    Boldog születésnapot kívánunk neki mi is!

    EZ, ATEMPO.sk
    Fotó: Komáromi Jókai Színház, Cséfalvay Á. András

  • 45 éves Gubík Ági felvidéki színművésznő

    45 éves Gubík Ági felvidéki színművésznő

    Ma ünnepli születésnapját Gubík Ági felvidéki színésznő, akinek TV-sorozatok szerepei, filmes forgatásai és színpadi fellépéseinek sora azt mutatja, hogy a színésznő pályafutásának sikeres és szakmailag is elismert szakaszában van.

  • Molnár Xénia

    45 éves Molnár Xénia felvidéki színésznő

    Ma ünnepli 45. születésnapját Molnár Xénia, a szlovákiai magyar színházi élet egyik kiemelkedő alakja, aki többek közt játszott Koltai Róberttel is a Világszámban.

  • 45 éves Száraz Dénes színész

    45 éves Száraz Dénes színész

    Ma ünnepli 45. születésnapját Száraz Dénes felvidéki színész, akit sok filmből és sorozatból is ismerhetünk.

  • 45 éves Vadkerti Imre felvidéki énekes

    45 éves Vadkerti Imre felvidéki énekes

    Az egyik legnépszerűbb felvidéki énekes, előadóművész, Vadkerti Imre ma 45 éves, aki a Kárpát-medence számos színpadán állt már szólóban, A Három Királyokkal, a Zsapka-Sipos-Vadkerti trióval, vagy épp a Kormoránnal.

    Jimmy 1976. január 5-én született Komáromban, az általános iskolát Gútán végezte, majd szakmát Érsekújvárban tanult.

    Pályafutása korai éveitől kezdve jelen van életében mind a zene, mind a színház. Hangi adottságai és énekesi tehetsége révén minden műfajban otthonosan mozog, a rockzenétől az operetten át a musical világáig.

     

    Vadkerti Imre

     

    Előbb zenekarokkal énekelt, létrehozta az Alfarock együttest, majd 1998-ban a Friends zenekart. 1993-ban a Komáromi Jókai Színházban Gábriel arkangyalként mutatkozott be, a Mária evangéliuma rockoperában. 2000-ben alapító tagja volt a Kis-Duna Menti Rockszínháznak, emellett tagja volt az Érsekújvári Rockszínpadnak is. Mindkét alkotó műhelyhez sikeres szerepek kötötték.

    Felemelő volt az István, a király rockopera (FOTÓK)

    Általános ismertségében fordulópont volt a 2007-es év, amikor jelentkezett a Magyar Televízió Társulatcímű műsorába, ahol a megmérettetés során Koppány szerepét nyerte el a 25 éves jubileumi István, a király rockopera előadásában. Az előadássorozatban nyújtott emlékezetes alakítása révén széles körű ismertséget szerzett.

     

    Vadkerti Imre

     

    Az elmúlt évek során többek között a Honfoglalás című rockopera Árpád vezéreként aratott sikert számos színpadon. Szerepelt a Sziget Színházban, majd a Komáromi Magyar Lovas Színházban is láthattuk számos előadásban. Arany János születésének bicentenáriumi évében, 2017-ben a Vörös Rébék előadás "kasznár" szerepében lépett közönség elé. 2018-ban újra az István, a király rockoperában láthattuk.

    A Kormorántól volt hangos Dunaszerdahely

    2011 óta a folk-rock műfajban legendássá vált Kormorán együttes énekese, frontembere. A hazafias rock műfajának méltó képviselője. Előadóművészként számos helyen fellépett, Európában és a tengerentúlon is, művészetével hozzájárulva a magyarságtudat erősítéséhez. Alapítója A Három Királyok, valamint a Zsapka-Sipos-Vadkerti triónak. Első szólóalbuma 2014 júniusában jelent meg Sólyomszárnyán címmel.

     

    Vadkerti Imre

     

    Beindult A három királyok nyári turnéja

    2013-ban és 2016-ban is elnyerte a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díjat. 2017-ben Külhoni Magyarságért díjat vehetett át közéleti, valamint nemzeti értékeink megőrzéséért és nemzettudatot erősítő munkájáért.

    A felvidéki Gútán él családjával, feleségével és három gyermekével.

    EZ, ATEMPO.sk
    Fotó: Cséfalvay Á. András

  • 45 éves Varga Lívia felvidéki színésznő

    45 éves Varga Lívia felvidéki színésznő

    Ma ünnepli 45. születésnapját Varga Lívia felvidéki színésznő, a Kassai Thália Színház oszlopos tagja.

  • Benkő Géza

    5 éve hunyt el Benkő Géza felvidéki színművész

    A felvidéki színjátszás egyik kiemelkedő alakja, Benkő Géza színész, rendező a Bodrogközben, Kiskövesden született 1969. október 28-án.

  • Mezei Lajos

    5 éve hunyt el Mezei Lajos felvidéki hagyományőrző (VIDEÓ)

    5 éve hunyt el Mezei Lajos hagyományőrző, néptáncos, a felső-gömöri pásztorkultúra éltetője és továbbadója.

  • Papp Sándor

    5 éve hunyt el Papp Sándor, a felvidéki rádiózás egyik meghatározó alakja

    Papp Sándor szerkesztő, kultúraszervező, a Szlovák Rádió Magyar Adása majd a Pátria Rádió egykori főszerkesztője 1955. november 2-án született Érsekújvárott.

  • 50 éve hunyt el Pécsi Sándor felvidéki származású színművész

    50 éve hunyt el Pécsi Sándor felvidéki származású színművész

    Pécsi Sándor felvidéki származású kétszeres Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a 20. századi magyar színjátszás kivételes tehetségű alakja volt.

  • Tóth Tibor

    55 éves Tóth Tibor felvidéki színművész

    Ma 55 éves Tóth Tibor Jászai Mari-díjas felvidéki magyar színművész, a Komáromi Jókai Színház volt színigazgatója.

  • 60 éves Fabó Tibor színművész

    60 éves Fabó Tibor színművész

    Ma ünnepli 60. születésnapját Fabó Tibor Jászai Mari-díjas felvidéki magyar színművész.

  • 60 éves Hajtman Lívia felvidéki énekesnő

    60 éves Hajtman Lívia felvidéki énekesnő

    Ma ünnepli 60. születésnapját Hajtman Lívia felvidéki, barsbaracskai származású operett és magyarnóta énekesnő.

  • Szalay Szilvia

    65 éves Szalay Szilvia - a felvidéki magyar zenei élet szolgálatában

    Ma ünnepli 65. születésnapját Szalay Szilvia zenetanár, énekes, hangszeres zenész, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnöke.

  • 70 éves Bősi Szabó László felvidéki énekes

    70 éves Bősi Szabó László felvidéki énekes

    Ma ünnepli 70. születésnapját a felvidéki Bősi Szabó László aranykoszorús nótaénekes.

  • 75 éves a Csemadok – a jubileumi ünnepségről készült film a tévében

    75 éves a Csemadok – a jubileumi ünnepségről készült film a tévében

    Idén hetvenöt éves lett a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok. 

  • 80 éves Ropog József, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja

    80 éves Ropog József, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja

    Ma ünnepli 80. születésnapját Ropog József színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja.

  • 85 éves Beke Sándor, a felvidéki „színházcsináló”

    85 éves Beke Sándor, a felvidéki „színházcsináló”

    Ma ünnepli 85. születésnapját Beke Sándor felvidéki rendező, színházigazgató.

  • Jókai Mária

    85 éves Jókai Mária felvidéki néprajzkutató (+VIDEÓ)

    Ma ünnepli 85. születésnapját Jókai Mária szlovákiai magyar tanár, néprajzkutató, önkéntes néprajzgyűjtő.

  • 90 éve született a felvidéki származású Bolba Lajos karmester, zenei rendező

    90 éve született a felvidéki származású Bolba Lajos karmester, zenei rendező

    Bolba Lajos karmester, a Magyar Rádió Szórakoztatózenei osztályának és a Magyar Televízió zenei osztályának egykori vezetője, számtalan könnyűzenei műsor zenei rendezője volt.

  • 90 éves lenne Ferenczy Anna népszerű felvidéki színésznő

    90 éves lenne Ferenczy Anna népszerű felvidéki színésznő

    Ferenczy Anna, érdemes művész, a csehszlovákiai magyar színjátszás kiemelkedő, a közönség körében méltán népszerű alakja, az Állami Faluszínház magyar tagozatának, valamint a Magyar Területi Színház alapítótagja, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja volt.

  • 90 éves lenne Várady Béla felvidéki színművész

    90 éves lenne Várady Béla felvidéki színművész

    Várady Béla a felvidéki színjátszás kultikus alakja Szilicén született 1933. szeptember 16-án. A színész a polgári iskola után 1951-ig szülőfalujában volt segédjegyző gyakornok, majd az Állami Faluszínház magyar tagozatához került.

  • Takács András

    90 éves Takács András „felvidéki néptáncfejedelem”

    Ma ünnepli 90. születésnapját Takács András felvidéki magyar néptáncgyűjtő, koreográfus. Az öntevékeny (cseh)szlovákiai magyar nemzetiségi néptáncmozgalom egyik megalapozója.

  • 95 éve Felvidéken született Darvas Iván színművész

    95 éve Felvidéken született Darvas Iván színművész

    Ma lenne 95 éves Darvas Iván a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

    Darvas Szilárd néven született a felvidéki Bején, ami mára már Tornalja város része. Gyerekkorát Prágában töltötte (1926–1939), ahol apja Darvas János újságíróként dolgozott. Anyja orosz származása révén oroszul, és mivel német iskolába járt, németül is megtanult.

    Otthon és egymás között magyarul beszéltek, amiről Darvas Iván sokáig azt hitte, hogy egy titkos nyelv, amit csak ők értenek.

    Társalgási szinten beszélt még angolul és csehül.

     

    Darvas Iván

     

    1939-ben költözött a család Magyarországra. 1943-ban érettségizett, majd 1945-ben egy szovjet katonai alakulat tolmácsa volt. A Színiakadémiát – ahol évfolyamtársa volt Kállai Ferenc – nem fejezte be, részben a második világháború miatt, részben azért, mert már 21 évesen (1946) szerepet kapott a Művész Színházban Várkonyi Zoltánnál, 1949-ig. Ekkor vette fel az Iván keresztnevet, hogy Darvas Szilárd költő, humoristától megkülönböztesse magát.

    1949–1956 között a Madách Színházban is játszott.

    Első filmje a Beszterce ostroma volt, de igazi sikert az 1954-es évben megjelent Makk Károly első filmje, a Liliomfi címszerepe hozta meg. Játszott a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? filmben Psota Irénnel, majd 1971-ben készült a Szerelem Törőcsik Marival.

     

    Darvas Iván

     

    Az 1956-os forradalom idején forradalmi bizottságot szervezett, hogy bátyját (Darvas Attila tervezőmérnököt) kihozza a börtönből. Ezért a forradalom leverése után 32 hónap börtönre ítélték (1957–1959), 1957-ben Kistarcsára került Szakáts Miklóssal együtt, majd évekig nem játszhatott. Segédmunkásként egy VII. kerületi, Damjanich utcai műanyagfröccsöntő üzemben dolgozott, 1959–1963 között.

    1963-ban kerülhetett újra színpadra. Az 1963–64-es évadra a Miskolci Nemzeti Színházba, majd 1964–65-ben a József Attila Színházba szerződött. Itt a II. József címszerepét, illetve Fredet (Imádok férjhez menni) játszhatta el.

    Első felesége Tolnay Klári Kossuth-díjas színművész, második felesége Házy Erzsébet Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas szoprán operaénekes, színésznő volt.

    1965–1989 között a Vígszínházba szerződött Várkonyi Zoltánhoz. 1990-től szabadfoglalkozású színész volt.

     

    Darvas Iván

     

    1990-ben újra politikai szerepet vállalt, a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben országgyűlési képviselő lett. Mandátumát 1994-ig töltötte be. 1993–95 között ismét a Művész Színházban játszott. 1995-től a szolnoki Szigligeti Színházban lépett fel.

    Sok-sok játékfilmben sé tévéfilmben is szerepelt, valamint hangjátékokban is közreműködött.

    2003-ban Tornalján Dubovszky László akkori polgármester jóvoltából a kisváros díszpolgárává választották.

    Utolsó éveiben sokat betegeskedett, teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. Súlyos vese- és szívműtéten is átesett. 12 nappal 82. születésnapja előtt, Budapesten halt meg. Temetése nem volt, hamvait a család hazavitte.

    EZ, ATEMPO.sk
    Fotó: filmkatalogus.hu, Fortepan (Szalay Zoltán, Hangosfilm)

  • 35 éves Miroslav Sýkora felvidéki énekes

    A Bodrogközből a tehetségkutatók színpadáig - Miroslav Sýkora felvidéki operaénekes

    Ma ünnepli 35. születésnapját Miroslav Sýkora felvidéki tenor, a Cseh-szlovák Got Talent tehetségkutató műsor 2013-as győztese, a Virtuózok középdöntőse, akit a Sztárban Sztár műsorban is láthattuk.

  • A FeinSchmeckers music band koncertje Dunaszerdahelyen

    A FeinSchmeckers music band koncertje Dunaszerdahelyen

    2024. május 3-án, pénteken este a FeinSchmeckers zenél a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban.

  • Huszár László

    A felvidéki kultúra egyik motorja volt - Huszár László emlékére

    Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, a felvidéki magyar kultúraszervezés egyik legjelesebb alakja volt.

  • A felvidéki magyar zenei élet mecénása volt - 5 éve hunyt el Szíjjártóné Nagy Ilona

    A felvidéki magyar zenei élet mecénása volt - 5 éve hunyt el Szíjjártóné Nagy Ilona

    Szíjjártóné Nagy Ilona közgazdász, Szíjjártó Jenő zeneszerző, karnagy, népdalgyűjtő özvegye, a felvidéki magyar zenei élet meghatározó alakja, igazi mecénása volt.

  • Duka-Zólyomi Emese

    A felvidéki zenei élet kiemelkedő mozgatórúgója volt - Duka-Zólyomi Emese emlékére

    Duka-Zólyomi Emese zenetörténész, zenei könyvtáros, a felvidéki zenei élet kiemelkedő mozgatórúgója volt hosszú éveken át. Halála előtt szlovákiai magyar zenei díjjal is elismerték munkásságát, ő kapta a Harmónia Életműdíjat.

  • A felvidéki zenei élet szolgálatában - Jarábik Imre karnagy, népművelő emlékére

    A felvidéki zenei élet szolgálatában - 5 éve hunyt el Jarábik Imre karnagy, népművelő

    Jarábik Imre karnagy, népművelő, pedagógus, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának alapító tagja 1942. március 16-án született Budapesten, majd 1948-ban Nagymegyeren kezdett alapiskolába járni.

  • A felvidéki zenei élet szolgálatában - Jarábik Imre karnagy, népművelő emlékére

    A felvidéki zenei élet szolgálatában - Jarábik Imre karnagy, népművelő emlékére

    Jarábik Imre karnagy, népművelő, pedagógus, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának alapító tagja 1942. március 16-án született Budapesten, majd 1948-ban Nagymegyeren kezdett alapiskolába járni.

  • A felvidéki zenei élet szolgálatában - Stirber Lajos zenepedagógus, karnagy

    A felvidéki zenei élet szolgálatában - Stirber Lajos zenepedagógus, karnagy

    Ma ünnepli születésnapját Stirber Lajos komáromi zenepedagógus, karnagy, akinek számos szakkönyveket is köszönhetünk a Felvidéken. Neve évtizedek óta összeforr a zenepedagógiával, a kórusénekléssel és zenei rendezvények szervezésével.

  • OTT JÁRTUNK: Punk és metál a háború ellen – Ilyen volt a No War Party a RÉV-ben (FOTÓK)

    A HELYSZÍNRŐL: Ez már majdnem Los Angeles! – mondta komáromi csillaga leleplezésekor Bandor Éva (+FOTÓK)

    Elegáns fekete estélyiben, édesanyjával érkezett a komáromi Tatra mozi elé április utolsó hétfőjén délután fél öt tájban Bandor Éva Jászai Mari-díjas színésznő, filmszínésznő, ragyogó szlovákiai és külföldi filmes elismerések birtokosa. Csillagot kapott a komáromi hírességek sétányán. Ivan Reitman, Kaszás Attila és Mokos Attila után, az övé lett a negyedik.

  • A HELYSZÍNRŐL: Média és zene ölelésében zajlott az I. Szlovákiai Zene Napja (+FOTÓK)

    A HELYSZÍNRŐL: Média és zene ölelésében zajlott az I. Szlovákiai Zene Napja (+FOTÓK)

    Április utolsó napján került megrendezésre az I. Harmónia Musica – Szlovákiai Magyar Zene Napja Komáromban, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Az Estendøn és a História zenekarok adtak koncertet.

  • A népművészet ünnepe - Komáromi Napok 2024-ben is (szerdai program)

    A népművészet ünnepe - Komáromi Napok 2024-ben is (szerdai program)

    2024. május 1-én, szerdán érnek véget a Komáromi Napok a Tiszti Pavilon udvarán.

  • A Szalay Gábor Organ Trio koncertje Somorján

    A Szalay Gábor Organ Trio koncertje - Nemzetközi Jazznap Somorján

    2024. április 30-án, kedden 20.30-kor kezdődik a Szalay Gábor Organ Trio koncertje a Nemzetközi Jazznap keretében a somorjai Moziban.

  • A The Butchers és mások koncertje Dunaszerdahelyen - részletes program

    A The Butchers és Csibusz Dunaszerdahelyen

    2024. április 21-én, vasárnap 17.30-től a The Butchersalbumhallgató eseményére kerül sor a dunaszerdahelyi NFG Klubban.

  • 45 éves Kovács Koppány felvidéki énekes, zenész

    A Vadkelet hőse - 45 éves Kovács Koppány felvidéki énekes, zenész

    Ma ünnepli 45. születésnapját Kovács Koppány a somorjai Rómeó Vérzik zenekar frontembere, aki mára már szóló karrierje mellett több más formáció énekese is és a színházi élet sem áll tőle távol.

  • A Vadkelet hőse - Kovács Koppány a felvidéki énekes, zenész

    A Vadkelet hőse - Kovács Koppány a felvidéki énekes, zenész

    Ma ünnepli születésnapját Kovács Koppány a somorjai Rómeó Vérzik zenekar frontembere, aki mára már szóló karrierje mellett több más formáció énekese is és a színházi élet sem áll tőle távol.

  • Az idén 70 éves Érsek Rezső zenész 2024-ben Pro Urbe Díjat kap

    A zenéhez nem kell szótár - Érsek Rezső Pro Urbe Díjban részesült (FOTÓK)

    Átadták a Szent György-napok keretén Dunaszerdahely város díjait a Csaplár Benedek VMK-ban. 2024-ben a városi képviselő-testület döntése értelmében Pro Urbe-díjat vehetett át az idén 70 éves életjubileumát ünneplő Érsek Rezső a társadalmi élet és a művészet területén végzett sokrétű aktív tevékenysége, városi képviselői munkája és több évtizedes zenei pályafutása elismeréseként.

  • Az Ősiláz Füleken ad koncertet

    Anett&Livi Acoustic koncert Füleken

    2024. április 27-én, szombaton 19.00 órakor kezdődik az Anett&Livi Acoustic koncertje a füleki Pumukli Vendéglőben.

  • Arany diplomával tértek haza a nagymegyeri énekesek - Orsovics Yvette elismerő oklevelet kapott Sopronban

    Arany diplomával tértek haza a nagymegyeri énekesek - Orsovics Yvette elismerő oklevelet kapott Sopronban

    Több éves kihagyás után április 17-én újból rendeztek Éneklő Ifjúság hangversenyt Sopronban. A kórustalálkozóra és minősítésre öt nyugat-magyarországi és egy felvidéki énekkar jelentkezett, közülük kettő a KÓTA arany minősítésével térhetett haza. A minősítéseket egy háromtagú szakmai zsűri ítélte oda. A soproni Éneklő Ifjúság hangversenyen bemutatták a „Soproni Kóruskaland” című füzetet is, ami a város kórusainak felfedezésére hívja a gyermekeket és szüleiket.

  • A The Butchers és mások koncertje Dunaszerdahelyen - részletes program

    Ásó, kapa meg a nagy – színházi előadás Komáromban

    2024. május 3-án, pénteken 19.00 órától lesz látható újra a Vekker Műhelyés Gurigongo Symposium Ásó, kapa meg a nagycímű érzékenyjátéka egy felvonásban Komáromban, a RÉV - A Magyar Kultúra Házában.

  • A The Butchers és mások koncertje Dunaszerdahelyen - részletes program

    Ásó, kapa meg a nagy – színházi premier Komáromban

    2024. április 21-én, vasárnap 19.00 órától kerül bemutatásra a Gurigongo Symposium Ásó, kapa meg a nagycímű érzékenyjátéka egy felvonásban Komáromban, a RÉV -A Magyar Kultúra Házában.

  • AlisAdam PianoDuo

    Az AlisAdam PianoDuo koncertje Ipolyságon

    2024. május 15-én, szerdán 17.00 órától az AlisAdam PianoDuo, azaz Baráz Yajima Alisaés Baráz Ádámhangversenyére kerül sor az Ipolysági Művészeti Alapiskola Dísztermében.

  • Az idén 70 éves Érsek Rezső zenész 2024-ben Pro Urbe Díjat kap

    Az idén 70 éves Érsek "Rezsi" Rudolf Pro Urbe Díjban részesül

    A ma kezdődő Szent György-napok keretében idén is átadják Dunaszerdahely város legrangosabb elismeréseit. Az ünnepélyes eseményre a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színházteremében kerül sor szombaton, április 27-én 17.00 órától.

  • Bandor Éva lett a legjobb női mellékszereplő - átadták a legrangosabb szlovák filmdíjakat

    Bandor Éva lett a legjobb női mellékszereplő - átadták a legrangosabb szlovák filmdíjakat

    A Nap a hálóban díjat a Szlovák Televíziós és Filmakadémia ítéli oda minden évben az előző év legjobb hazai filmjeinek és az alkotóknak. Az idei díjátadóra április 26-án, szombaton este került sor, melyet a közszolgálati tévé is közvetített. Összesen 18 kategóriában hirdettek győztest.

  • Bandor Éva színművésznő kap csillagot 2024-ben Komáromban

    Bandor Éva színművésznő kap csillagot 2024-ben Komáromban

    Újabb művész nevével bővül a komáromi Tatra Mozi előtti „Csillagsétány”. Bandor Éva Jászai Mari-díjas színművész, aki hétvégén a legrangosabb szlovák filmes szakmai elismerés, a Nap a hálóban díját is megkapta, lesz a negyedik Mokos Attila, Ivan Reitman és Kaszás Attila után, aki ebben a megtiszteltetésben részesül.

  • Barabás Lőrinc koncertje Bodrogkeresztúron

    Barabás Lőrinc szóló koncertje Dunaszerdahelyen

    2024. április 19-én, pénteken 21.00 órától Barabás Lőrinc koncertjére kerül sor a Jazz Club DS szervezésében Dunaszerdahelyen, az NFG Klubban.

  • Bejártuk a felújított komáromi művelődési központot - közben kiderült néhány új program (+FOTÓK)

    Bejártuk a felújított komáromi művelődési központot - közben kiderült néhány új program (+FOTÓK)

    Összesen 164 135 euróból cserélték a főbejárat ajtaját érintésmentes ajtóra, újították fel a színpadot, a fény- és hangparkot, korszerűsítették az öltözőket és a színpad mögötti helyiségeket a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban – derült ki egy napokban tartott, az épület bejárásával zajlott sajtótájékoztatón.

  • Blaha Lujza, a nemzet csalogánya, aki Felvidéken látta meg a napvilágot

    Blaha Lujza, a nemzet csalogánya, aki Felvidéken látta meg a napvilágot

    Ami a magyar nemzeti költészetben Petőfi, az a magyar színpadi művészetben Blaha Lujza. A nemzet csalogányának a tizenkilencedik század közepétől a huszadik század első negyedéig tartó, hosszú életének szinte miden perce a magyar színpadé volt.

  • Bocsárszky Attila felvidéki színművész születésnapjára

    Bocsárszky Attila felvidéki színművész születésnapjára

    Bocsárszky Attila 1965. március 27-én született Füleken. A kassai magyar tanítási nyelvű ipariskolában érettségizett 1983-ban, majd a Kassai Thália Színház színésze lett. Először kisebb, később jelentősebb szerepekben is bemutatkozhatott.

  • A Bohemian Betyars koncertje Dunaszerdahelyen

    Bohemian Betyars koncert lesz Dunaszerdahelyen

    2024. április 20-án, szombaton este 21.00 órától a Bohemian Betyars ad koncertet a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban.

  • Peter Srámek és Boney M koncert - 50 éves a nagymegyeri termálfürdő (részletes program)

    Boney M koncert - 50 éves a nagymegyeri termálfürdő (részletes program)

    2024. május 4-én, szombaton folytatódik az 50 éves nagymegyeri termálfürdő(THERMAL CORVINUS)ünnepi programja 

  • Borbély Alexandra

    Borbély Alexandra, aki a legjobb európai színésznő díját is megkapta

    Ma ünnepli születésnapját Borbély Alexandra Jászai Mari-díjas szlovákiai magyar színésznő.

  • Brigakéro Drom - Molnár Levente kiállításmegnyitója Ipolyságon

    Brigakéro Drom - Molnár Levente kiállításmegnyitója Ipolyságon

    2024. május 18-án, szombaton 11.00 órakor kerül megnyitásra Molnár LeventeBrigakéro Dromcímű kiállítása az ipolysági Menora Saag Centrum Artis zsinagógában.

    A kiállítás már látható május 26-ig egy nemzetközi fotókiállítás keretében a helyszínen.

    ATEMPO.sk

  • Csodagyerekként indult Felvidékről – 110 éve született Bulla Elma színésznő

    Csodagyerekként indult Felvidékről – 110 éve született Bulla Elma színésznő

    Bulla Elma Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész Selmecbányán született 1913. augusztus 26-án.

  • Egyedi köntösben szóltak a népdalok - a Dunaszerdahelyi Zenei Napok zárókoncertjén jártunk (+FOTÓK)

    Egyedi köntösben szóltak a népdalok - a Dunaszerdahelyi Zenei Napok zárókoncertjén jártunk (+FOTÓK)

    Egy különleges koncert zárta a 2024-es Dunaszerdahelyi Zenei Napokat, melyet a helyi Művészeti Alapiskola szervez minden év tavaszán, immár harminc kettedik alkalommal.

  • Ifjú Tehetségek Fesztiválja (ITEFESZT)

    Együtt, egymást erősítve! - összevonva rendezik meg a felvidéki zenei tehetségkutatókat

    Július elején együtt, egymást erősítve rendezik meg a III. HashtagKN-t és a jubileumi X. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét. A fellépők így Komárom belvárosában zenélhetnek, mutathatják meg magukat.

  • OTT JÁRTUNK: Punk és metál a háború ellen – Ilyen volt a No War Party a RÉV-ben (FOTÓK)

    EXKLUZÍV: Bármilyen zenére tud rappelni – Megjelent Jakuza Ritual első lemeze (INTERJÚ)

    Egy kétezres években Forgács Attilával kiadott EP és két fiókban heverő, félig kész nagylemez után, az idén májusban megjelent Jakuza Ritual gútai rapper első albuma. Ráadásul két változatban. CD-én és a támogatóknak járó USB-én. Jakuza a minap exkluzív interjút adott portálunknak.

  • Ifjú Tehetségek Fesztiválja (ITEFESZT)

    FELHÍVÁS! Ifjú Tehetségek Fesztiválja (ITEFESZT) 2024-ben

    Újabb évadához érkezik a Nagykürtösi járás magyar ajkú fiataljai részére kétévente szervezett Ifjú Tehetségek Fesztiválja (ITEFESZT) tehetségkutató verseny. 

  • Felvidéken élte gyerekkorát - Balassa Sándor, a nemzet művésze emlékére

    Felvidéken élte gyerekkorát - Balassa Sándor, a nemzet művésze emlékére

    Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus 1935. január 20-án született Budapesten.

  • Felvidékről indult - 10 éve hunyt el Horváth Sándor színművész

    Felvidékről indult - 10 éve hunyt el Horváth Sándor színművész

    10 éve hunyt el Horváth Sándor Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A színész olyan játékfilmekben is szerepelt, mint Az ötödik pecsét, a Szindbád, Az árvácska és a Redl ezredes, de legismertebb szerepei alkatánál fogva a tévésorozatok szigorú mentor-karakterei voltak.

  • Szakács Eszter

    Felvidékről indult - 10 éve hunyt el Szakács Eszter színésznő

    Szakács Eszter Jászai Mari-díjas színésznő Érsekújvárott született 1942. január 14–én Szakács Rudolf és Korponay Ilona gyermekeként.

  • Felvidékről indult - Kadosa Pál Kossuth-díjas zongoraművész emlékére

    Felvidékről indult - 120 éve született Kadosa Pál Kossuth-díjas zongoraművész

    Kadosa Pál kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus Léván született 1903. szeptember 6-án Veisz Pál néven. Apját korán elvesztette, ezért kisgyermekként nagyszüleinél élt Nagyszombatban, az elemi iskolát is ott végezte, és már zongorázni is tanult.

  • Beliczay Gyula

    Felvidékről indult - 130 éve hunyt el Beliczay Gyula zeneszerző

    Beliczay Gyula zeneszerző, a Zeneakadémia tanára Komáromban született 1835. augusztus 10-én. Zenei karrierje párhuzamosan haladt a mérnökivel, végül teljes egészében a zenei tevékenységnek szentelte magát.

  • Dohnányi Ernő

    Felvidékről indult - 145 éve született Dohnányi Ernő világhírű zeneszerző, zongoraművész

    Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus 1877. július 27-én Pozsonyban született egy művelt, zeneszerető házaspár első gyermekeként. A virágzó, 19. század végi polgári zenei kultúra és a harmonikus családi háttér egyaránt meghatározónak bizonyult számára művészi pályáján.

  • Felvidékről indult - Darvas Iván színművész emlékére

    Felvidékről indult - 15 éve hunyt el Darvas Iván színművész

    “Attól tartok, nem vagyok professzionista. Inkább hobbifélém a színjátszás.
    Még azt is megkockáztatnám, hogy amatőr vagyok. Hiszen a szó azt jelenti: kedvtelésből foglalkozni valamivel.”

    Darvas Iván a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

  • Felvidékről indult - Kadosa Pál Kossuth-díjas zongoraművész emlékére

    Felvidékről indult - 40 éve hunyt el Kadosa Pál Kossuth-díjas zongoraművész

    Kadosa Pál kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus Léván született 1903. szeptember 6-án Veisz Pál néven. Apját korán elvesztette, ezért kisgyermekként nagyszüleinél élt Nagyszombatban, az elemi iskolát is ott végezte, és már zongorázni is tanult.

  • Felvidékről indult - Bolba Lajos karmester, zenei rendező emlékére

    Felvidékről indult - 5 éve hunyt el Bolba Lajos karmester, zenei rendező

    Bolba Lajos karmester, a Magyar Rádió Szórakoztatózenei osztályának és a Magyar Televízió zenei osztályának egykori vezetője, számtalan könnyűzenei műsor zenei rendezője volt.

  • Felvidékről indult - 50 éves Stubendek Katalin színművésznő

    Felvidékről indult - 50 éves Stubendek Katalin színművésznő

    Ma ünnepli 50. születésnapját a felvidéki származású Stubendek Katalin színművésznő.

  • ShakiraFelvidékről indult - Sunyovszky Szilvia, a Fekete gyémántok színésznője

    Felvidékről indult - 75 éves Sunyovszky Szilvia, a Fekete gyémántok színésznője

    A rozsnyói születésű Sunyovszky Szilvia Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő számos filmben szerepelt és húsz éven át volt a Madách Színház egyik vezető színésznője. A nemzet a Várkonyi Zoltán rendezte Fekete gyémántok Evilájaként ismerte meg.

  • Szakács Eszter

    Felvidékről indult - 80 éve született Szakács Eszter színésznő

    Szakács Eszter Jászai Mari-díjas színésznő Érsekújváron született 1942. január 14–én Szakács Rudolf és Korponay Ilona gyermekeként.

  • Felvidékről indult - 90 éve született Horváth Sándor színművész

    Felvidékről indult - 90 éve született Horváth Sándor színművész

    90 éve született Horváth Sándor Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A színész olyan játékfilmekben is szerepelt, mint Az ötödik pecsét, a Szindbád, Az árvácska és a Redl ezredes, de legismertebb szerepei alkatánál fogva a tévésorozatok szigorú mentor-karakterei voltak.

  • Balga Gabriella

    Felvidékről indult - Balga Gabriella operaénekes születésnapjára

    Ma ünnepli születésnapját Balga Gabriella felvidéki születésű operaénekes, a Magyar Állami Operaház kamaraénekesi címmel kitüntetett magánénekese.

  • Beliczay Gyula

    Felvidékről indult - Beliczay Gyula zeneszerző emlékére

    Beliczay Gyula zeneszerző, a Zeneakadémia tanára Komáromban született 1835. augusztus 10-én. Zenei karrierje párhuzamosan haladt a mérnökivel, végül teljes egészében a zenei tevékenységnek szentelte magát.

  • Felvidékről indult - Bolba Lajos karmester, zenei rendező emlékére

    Felvidékről indult - Bolba Lajos karmester, zenei rendező emlékére

    Bolba Lajos karmester, a Magyar Rádió Szórakoztatózenei osztályának és a Magyar Televízió zenei osztályának egykori vezetője, számtalan könnyűzenei műsor zenei rendezője volt.

  • Felvidékről indult - Darvas Iván színművész emlékére

    Felvidékről indult - Darvas Iván színművész emlékére

    “Attól tartok, nem vagyok professzionista. Inkább hobbifélém a színjátszás.
    Még azt is megkockáztatnám, hogy amatőr vagyok. Hiszen a szó azt jelenti: kedvtelésből foglalkozni valamivel.”

    Darvas Iván a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

  • Dohnányi Ernő

    Felvidékről indult - Dohnányi Ernő világhírű zeneszerző, zongoraművész emlékére

    Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus 1877. július 27-én Pozsonyban született.

  • Felvidékről indult - Gubík Ági színművésznő

    Felvidékről indult - Gubík Ági színművésznő

    Gubík Ági felvidéki színésznő TV-sorozatok szerepei, filmes forgatásai és színpadi fellépéseinek sora azt mutatja, hogy a színésznő pályafutásának sikeres és szakmailag is elismert szakaszában van.

  • Felvidékről indult - Horváth Sándor színművész emlékére

    Felvidékről indult - Horváth Sándor színművész emlékére

    Horváth Sándor Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész olyan játékfilmekben is szerepelt, mint Az ötödik pecsét, a Szindbád, Az árvácska és a Redl ezredes, de legismertebb szerepei alkatánál fogva a tévésorozatok szigorú mentor-karakterei voltak.

  • Felvidékről indult - Kadosa Pál Kossuth-díjas zongoraművész emlékére

    Felvidékről indult - Kadosa Pál Kossuth-díjas zongoraművész emlékére

    Kadosa Pál kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus Léván született 1903. szeptember 6-án Veisz Pál néven. Apját korán elvesztette, ezért kisgyermekként nagyszüleinél élt Nagyszombatban, az elemi iskolát is ott végezte, és már zongorázni is tanult.

  • 75 éve hunyt el Lehár Ferenc, az operettkirály

    Felvidékről indult - Lehár Ferenc, az operettkirály

    Lehár Ferenc zeneszerző, operettkomponista, karmester, az egyik legnépszerűbb magyar operettszerző volt.

  • Felvidékről indult - Stubendek Katalin színművésznő születésnapjára

    Felvidékről indult - Stubendek Katalin színművésznő születésnapjára

    Ma ünnepli születésnapját a felvidéki származású Stubendek Katalin színművésznő.

  • ShakiraFelvidékről indult - Sunyovszky Szilvia, a Fekete gyémántok színésznője

    Felvidékről indult - Sunyovszky Szilvia, a Fekete gyémántok színésznője

    A rozsnyói születésű Sunyovszky Szilvia Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő számos filmben szerepelt és húsz éven át volt a Madách Színház egyik vezető színésznője. A nemzet a Várkonyi Zoltán rendezte Fekete gyémántok Evilájaként ismerte meg.

  • Szakács Eszter

    Felvidékről indult - Szakács Eszter színésznő emlékére

    Szakács Eszter Jászai Mari-díjas színésznő Érsekújvárott született 1942. január 14–én Szakács Rudolf és Korponay Ilona gyermekeként.

  • Felvidékről indult – Bacsó Péter filmrendező emlékére

    Felvidékről indult – 15 éve hunyt el Bacsó Péter filmrendező

    Bacsó Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész Kassán született 1928. január 6-án.

  • Felvidékről indult – 40 éves Telekes Péter színművész

    Felvidékről indult – 40 éves Telekes Péter színművész

    Ma ünnepli 40. születésnapját Telekes Péter Junior Príma-díjas felvidéki színművész, akit olyan filmekben láthatunk, mint a Kincsem, Seveled, Terápia, Magyar Passió, Nagykarácsony, Keresztanyu.

  • Felvidékről indult – 45 éves Tóbisz Tinelli Tamás, a Misztrál alapítótagja

    Felvidékről indult – 45 éves Tóbisz Tinelli Tamás, a Misztrál alapítótagja

    Ma ünnepli 45. születésnapját Tóbisz Tinelli Tamás gitáros, énekes, zeneszerző, verséneklő, a Misztrál együttes alapítótagja.